az, amikor imádkozunk valamiért, és elképzeljük a lehetséges forgatókönyveket. Aztán egyik sem történik meg, mi meg csak állunk tétlenül, talán csalódottan; várunk, és remélünk, és elfogynak az ötletek, a szavak. Már egyre fáradtabban jövünk Isten elé, kimerülve a sok reménykedésben, és megadva magunkat, csak legyen meg az Ő akarata...és akkor elkezd kibontakozni valami. Valami, amire nem számítottunk, ami eszünkbe nem jutott volna. Hirtelen kezdenek egymásba illeni darabkák, értelmet nyernek részletek, és szemtanúi vagyunk Isten munkálkodásának. Eddig, míg imádkoztunk, Ő már a háttérben fűzte a szálakat, és amikor teljesen átadjuk neki az irányítást, Ő kibontja előttünk is egyre inkább az Ő tervét. Az Ő akarata és időzítése szerint. És ezzel felülmúlja mindazt, amit mi kigondoltunk.
Sokszor megtapasztalhattam már, és mikor ezekre a mozzanatokra visszagondolok, hálával telve és egyre megingathatatlanabb bizalommal teszem le Isten kezébe az életem további kérdéseit, megoldatlan részleteit. Mert Ő jó, hűséges, és gondja van az övéire!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése