Symonds Yat Rock

Wye folyó

                                                                          

Itt jártunk múlt hétvégén. Megtettünk egy túraútvonalat, gyönyörködtünk a tájban, a madárcsicsergésben, élveztük a napsütést. Jót beszélgettünk, balesetmentesen utaztunk, hála Istennek. Kicsit furcsa volt, néha emlékeztetnem kellett magamat, hogy most már szabad utazni, kirándulni, ez már egy pici normális szelete a vírus megjelenése előtti életünknek. :) 

Ezek csak az én fotóim, nem olyan jó minőségűek, mint amilyeneket Dávid készít. De ha rájuk nézek, átélem, átérzem azt a hangulatot, amit megörökítettem..:) Nem kell sok a boldogsághoz, nekem egy elviteles kávé és süti, meg Dáviddal eltöltött minőségi idő a szabadban már épp több, mint elég! Ilyenkor tudunk kicsit lazítani, megpihenni a hétköznapok mókuskerekéből, kiszakadni a mindennapi környezetből, a munka-házimunka-bevásárlás-egyéb intéznivalók körforgásából. 

Az ebédünket egy közeli Aldiban vettük, ahol magyar volt a pénztáros nő. Hallotta, hogy magyarul beszélgetünk a sorban állva, és magyarul mondta fizetéskor a végösszeget, aztán magyarul is köszönt el. Ekkor kapcsoltunk, hogy nem halucináltuk, és nem az agyunkban fordítottuk magyarra a kimondott szavakat...és mosolyogva köszöntünk el mi is. :) Érdekes élmény volt, nem mindennapi! 

Aztán a héten megint esős, hideg idő volt. Nem nagyon örültünk az esőnek. Viszont hálát tudtam adni az esőillatért, amit utána lehetett érezni a levegőben. :) Kellett a természetnek, minden olyan friss lett tőle! És egy Pintér Béla ének néhány sora jutott eszembe róla, azt dúdolgattam a napokban:

"...eső illatát éreztem, és imádkoztam csendben, Uram, áldásod áraszd ránk.
Ébredésre vár a Föld, szomjas a nagyvilág, és annyi száraz év után, most élő vízre vár!..." 

ADventures

 Ez a fotó adta az ötletet a blog nevéhez. 2016-ban, az eljegyzésünkön készült. :) Már addig is, de azóta is sok kalandban volt részünk, ami angolul adventure :) 

Ma visszanéztem pár fotót erről a jeles napról, nosztalgiáztam. Különleges, szép emlék marad! Akkor még nyoma sem volt a koronavírusnak. Szép nagy családi körben ünnepelhettünk. Boldogok voltunk, terveztük a közös jövőt. Azóta meg éljük, ahogy tudjuk. :) Már több éve külföldön. Akkor azért ezt nem gondoltam volna. De azóta már sokszor meggyászoltam, elengedtem, és igyekszem arra öszpontosítani, aminek itt örülhetünk. Miközben egyre jobban hiányoznak a szeretteink, mert van, akit két éve láttunk személyesen, amikor otthon lehettünk látogatóba. És vannak szempontok, amik miatt jó itt lenni nelünk! :)

Amikor lehetett, sokat utaztunk itt, Anglián belül. Nekünk ez egy minőségi időtöltés ketten. Lehet, sokaknak az jött le a fotókból, hogy mi kalandvágyból jöttünk külföldre, és jajj de milyen jó itt nekünk, élvezzük az életet. Meg is jegyezte nem olyan rég valaki, hogy otthon is vannak ám szép helyek...el is talált vele. Mert miközben minden nap egy küzdelem, és megvannak a harcaink, nehézségeink, igyekszünk szép élményeket gyűjteni, a környéken kirándulni, elvégre most vagyunk fiatal házasok. És nem azért nem vagyunk vagy voltunk otthon, mert nem szeretnénk...egyszerűen ez a mi utunk, jelenleg ezen járunk. Van, aki azóta sem érti és nem fogadja el a döntésünk. 

Dávid olvasott nemrég egy bölcs gondolatmenetet. Miszerint sokszor lemondunk dolgokról, mikor van egy 'átmeneti állapot' az életünkben, és eltoljuk későbbre. Mert most 'tanulok, dolgozok, most váltottam munkahelyet, most fizetem ezt vagy azt, ...' És az életünk tele van ilyen átmeneti állapotokkal. Ezért nagyon résen kell lennünk, hogy miközben állapottól-állapotig jutunk, közben telik az életünk. Hetek, hónapok, évek. És a végén leginkább azt szokták bánni az emberek, a halálos ágyukon, ami kimaradt, amit nem tettek meg, amire nem szántak több időt, energiát...

Egy életünk van, igyekeznünk kell a lehetőségekhez és a legjobb tudásunkhoz mérten élni! Ehhez kaphatunk mi Istentől bölcsességet, vezetést.:) 

A múlt hetem másik fénypontja csütörtök volt. Mivel iskolaszünet volt, így az oviban is kevesebb gyerek volt, így egy csoportba volt mindenki, kicsitől nagyig. A sajátos nevelési igényű kisgyerek is ott volt velünk. Már kétéves elmúlt, de még nem szokott hozzá a járáshoz...legalábbis még az oviban nem láttuk. Csak járókerettel vagy a fenekén csúszva közlekedik. 

De mivel kevesebben voltunk, és a többiek jól eljátszottak együtt, így elkezdtem a kislányt hívogatni. Azt tudtam, hogy állni már tud, stabilan, segítség nélkül. Addig bátorítottam, hívogattam, 'bohóckodtam' neki, amíg egyszercsak elindult felém. Hangszerekkel csörögtem, tudtam, hogy szereti a különböző hangokat, zajokat.. egyre több lépést tett meg önállóan, ha egyensúlyt vesztett, és elesett, újra felállt, és jött tovább. A csoportban, majd az udvaron is gyakoroltuk a járást. Aztán már magától követett mindenhová egész délután. Később az anyukájától megtudtuk, hogy otthon már járogat így, az oviban valószínüleg a sok ide-oda szaladgáló csoporttársa mellett nem érzi biztonságban magát...mindenesetre nagyszerű tapasztalat volt, ezt elviszem magammal emlékbe. :) Megszerettem ezt a kislányt. Sokat foglalkoztam vele a babacsoportban. Kis huncut, mindig mosolygós, igazi energiabomba. És azzal, hogy a testi fogyatékosságai ellenére megtanult járni, megcáfolta egyes szakértő orvosok egykori véleményét! Látszik rajta, hogy milyen erős, kitartó, határozott egyéniség. Én pedig hálás vagyok, hogy megismerhettem őt és a történetét, és láthattam fejlődni. Kíváncsi leszek rá, úgy 10-20 év múlva is ;) Amúgy sok kisgyerekkel így vagyok, hogy szeretném látni, milyen tinédzser, fiatal, felnőtt lesz belőlük. :) 

A mostani hetem mélypontja pedig egy baleset volt, amiben bár igyekeztem az általam vélt legjobb megoldásra, rosszul sült el a dolog. Most megvannak a következményei, egész héten lesújtottak a történtek. A kisgyerek jól van, maradandó sérülés, károsodás nem történt. Hála Istennek! Viszont a bizalom csorbult. Engem is sokkolt az eset, meg az, ahogy kezelték a dolgokat, ahogy viszonyultak néhányan hozzám. Annak ellenére, hogy nem szándékosan követtem el valamit, és mindenki tisztában van vele, hogy balesetek történnek, hibákat mindenki követ el. Magamat is ostoroztam, és megkaptam mástól is a bántó megjegyzést. De kaptam bátorítást is, és próbálok arra öszpontosítani. Sokszor átrágtam magam a történteken, és próbáltam visszafejteni az összefüggéseket. Levonni a tanulságokat és a többit elengedni. Örülök a szabadnapomnak, most igyekszem mégjobban összeszedni magam. 

Közben érkezett két új munkatársunk is, őket is igyekszünk betanítani a feladataikra. A héten volt hosszú idők óta a legtöbb gyerek az óvodában, úgyhogy mind a lehető legtöbbet beleadtuk, hogy minden működjön. És jól el is fáradtunk. Mikor a gyerekekre nézek, velük átélek dolgokat, látom őket játszani, hallom őket okos vagy aranyos dolgokat mondani/csinálni, akkor azt mondom, megéri! Nekem van a legjobb munkám :)   

Nem is tudom, hol kezdjem. Hétfőn volt életem első online állásinterjúja, Zoom-on. Az interjú nagyon érdekes volt, meglepően nyugodt voltam, hiszen itthonról, a nappali kanapéjáról ülve beszélgettem. Volt bennem egy egészséges izgalom is, és nagyon koncentráltam, hogy mindent értsek, amit kérdeznek/mondanak, illetve hogy én is ki tudjam fejezni magam.

A végén azt mondták, a hét vége felé jeleznek, hogy hogy döntöttek. Beszéltük is Dáviddal, hogy nagyon ne éljem bele magam, hiszen még mást is interjúztatnak. És akkor legalább nem fogok csalódni. Meg majd úgyis lesz még másik óvodában is állásajánlat, ha ez nem lesz pozitív kimenetelű.

Errefel, kedden hívtak, és én pont dolgoztam, nem tudtam felvenni. Mivel épp hamarabb végeztem aznap a munkában, és el is engedtek, gyorsan visszahívtam őket zárás előtt, háromnegyed hatkor. És közölték, hogy felvettek, engem választottak!

Ez a legjobb hírű óvoda a városban, már két volt munkatársam is ott dolgozik. Másak a tárgyi, személyi feltételek, és a munkaidő, meg a fizetés is kedvezőbb. Nagy óvoda, sok csoporttal, és pont a kiscsoportba vettek fel, babákkal fogok ismét dolgozni. A héten még emésztgettem a gondolatot, hogy milyen gyorsan történt minden. Szerdán fel is mondtam a jelenlegi helyemen, egy hónapos felmondási idővel. 

Aztán tegnap be is hívott a menedzser, hogy beszélgessünk. Mondta, hogy sajnálja hogy elmegyek, és megkérdezte, hogy miért, mi a valós oka, hogy felmondok... mit lehet erre mondani? Hirtelen olyan kedvesen beszélt, úgy hízelgett, hogy bármikor visszamehetek, meg hogy nem lenne oka, hogy miért ne vegyen fel újra...nos, egyrészt miatta megyek el. De ezt így nem lehet egy főnök szemébe mondani. 

"Megyek, hogy újat tapasztaljak, kell a változás, kaptam egy jobb lehetőséget, stb"...próbáltam diplomatikusan válaszolni, szerényen, és keveset mondani, de azt megfontoltan közölni.

Ilyenkor érzem azt, hogy Isten jár előttem, Ő nyitja az ajtókat, amiken be kell lépnem. Ezért is imádkoztam, az Ő vezetését kértem. Dávid teljes mértékben támogatott ebben, és most együtt örülünk az új kezdetnek! :) Az imacsoportom, a barátnőim, a szüleim is támogattak, és imádkoztak, hogy legyen meg Isten akarata az életemnek ezen a területén. Hiszem, hogy ezt élem most meg :) Hála Istennek! 

Egy kis tavaszi virágzás :) Idén pár héttel később nyílnak a virágok, mint tavaly. Az idei április elég hűvös és gyakran szállingózik a hó, vagy épp jégkása esik eső helyett..de a tavasz idén sem marad el! Olyan érdekes ez a körforgás: elmúlás, újjászületés/megújulás, gyümölcsözés, elmúlás.... Mindenbe bele van kódolva ez a ciklikusság. Addig nem tud valami új létre jönni, míg valami el nem múlt, le nem járt. Meg van mindennek az ideje. Minden tavasszal rácsodálkozok, hogy Istennek gondja van a növényekre, virágokra, madarakra- akik olyan szépen csiripelnek már kora reggel, de délután is (és persze gondja van rengeteg másra, mindenre). És akkor rám miért is ne lenne gondja! 

Mától nyitnak az Egyesült Királyságban a nem létfontosságú üzletek, helyek, szolgáltatók...lassan-lassan visszatérünk valamiféle normalitásba. Az éttermekben, bárokban csak a kerthelyiségekben lehet fogyasztani, szabadtéren. Én már azt várom, hogy a gyülekezetbe visszatérhessünk. Hamarosan annak is eljön az ideje... 

...mindennek megvan az ideje, ezt írja a Bibliában is. Én hiszek abban, hogy Isten kézben tartja a dolgokat az életemre nézve is. Nem siet, de nem is késik el. Tanulok Benne bízni, hinni, remélni, a fontos dolgokra összpontosítani! Nem mindig könnyű, illetve sokszor elrontom, de mostanában van egy alap békesség bennem, hogy jól fognak továbbra is alakulni a dolgok. Még nem tudom, hogy hogyan, és mikor, de Isten tudja!

Tegnap programom volt. 🙂 Találkoztunk a lányokkal a parkban, és elsétáltunk egyikünk kertjébe, beszélgetni. Csak a kép erejéig vagyunk ilyen közel, egyébként tartottuk a távolságot. Hideg volt, de megérte személyesen találkozni. Kis csapatunkból ketten nem tudtak most részt venni. Pedig akkor épp hatan lettünk volna, amúgy is hatos szabály van érvényben a kültéri találkozásokra nézve. Hónapok óta nem voltunk így együtt. 😕Csak kettessével tudtunk találkozni. Kicsit furcsa is volt. De hamar hozzá fogunk szokni ismét! 😊 Hálás vagyok Istennek értük! 

Mozgalmas volt a március a munkahelyemen. A legújabb koleganőm, aki november végén jött, egyszer csak nem jött be dolgozni, elhagyta a munkahelyet felmondás nélkül. Besokallt. Nem részletezném, de meg tudom érteni...sajnos! Egyedül nevelte a három gyermekét és így döntött. :( Aztán a közvetlen koleganőm felmondott négyhetes felmondási idővel...jövő héten telik le neki. 10 éve dolgozott az intézménynél, a másik tagoviban is volt alkalmazva. :(( Egy harmadik munkatársunk pedig nyugdíjba ment március végével. Ő részmunkaidős volt. Szóval így három munkatársat vesztünk el közel egyidőben. A nyugdíjas munkatárs távozására számítottunk, tudtuk, hogy a szülinapja után elköszönünk tőle, de a másik két távozás váratlanul ért... pedig tudom, logikusan döntöttek, látszott, hogy nem boldogok ebben a szituációban. 

A koleganőm távozása bennem is felerősítette a felmondás, munkahelyváltás körüli gondolatokat. Eddig is beszéltünk róla, de most, hogy valóságosan meglépte, és talált jobb helyet, még erőteljesebben elkezdtem én is újra állásajánlatokat nézni. A diplomámat elküldtem egy céghez, akik lefordítják, hitelesítik, és kapok egy összehasonlító, hivatalos dokumentumot róla: Statement of Comparability. 

Itt, Angliában különböző szintekre vannak besorolva az óvodai nevelők, pedagógusok, ahogy a tanítók, tanárok is. Megvan, hogy melyik szinten milyen kurzusokat végeznek el, mit tanulnak meg, miket sajátítanak el. Hány óra elmélet és gyakorlat, milyen tárgyak tartoznak az egyes szintekhez. A legtöbb munkatársamnak megvan a Level 3, avagy a hármas szintű diplomája, végzettsége. Így ők 'Level 3 nursery practitioner'-ként dolgoznak az óvodában. 
Én nem vagyok besorolva, mert eddig nem volt megfeleltetve a diplomám az itteni rendszernek.

Rájöttem, hogy más óvodába csak akkor fogok tudni menni, ha megvan nekem is a besorolásom, főleg a Brexit után. 

Találtam is egy jónak tűnő állásajánlatot, jelentkeztem, váltottunk pár emailt, közben meg folyamatban van a papírjaim megérkezése, és készülök az interjúra... csodaként éltem meg azt, ahogy ebbe az óvodába felvettek, a tulajdonos, a nagyfőnök interjúztatott, és ő alkalmasnak látott, függetlenül attól, hogy nem voltak a rendszernek megfelelő papírjaim, csak a diplomám angol változata. Isten gondviselése volt számomra, ahogy és amikor lassan három évvel ezelőtt felvettek ide dolgozni, és most ugyanezt élem meg, hogy olyan gyorsan, többnyire simán alakulnak a dolgok az új munkahely körül is. Az a békesség van bennem, hogy ha Isten ott akar látni az új helyen, akkor felvesznek, ha nem, akkor lesz másik lehetőségem váltani. Dáviddal imádkoztunk ezért, és Isten vezetését kértük ezen a területen is. 

Húsvét képekben

Múlt héten volt egy éve, március 23-án, amikor országos karanténba kerültünk Angliában. Aznap reggel még bementem dolgozni, másnaptól már nem kellett.. 3 felvonásban voltunk bezárva, különböző szabályozásokkal. Tavaly június óta az óvodákat nyitva tartották, így legalább dolgozni mehettem. 
Nehéz év volt. Úgy is, hogy mi nem voltunk betegek, és nem gyászoltunk. Hála egyedül Istennek! Sokaknak még azzal is meg kellett küzdeni. :( 

Mostanában enyhülnek itt a korlátozások. Hétfő óta például már lehet a lakóhelytől picit messzebbre utazni, kikapcsolódni vagy edzeni... a "stay home" = maradj otthon szabályt felváltotta a "stay local" = maradj (a) körzetben/helyben szabály. Az óraátállítás pozitív hatásaként, munka után még világosban sétálhattunk egy közeli mezőn, és megcsodálhattuk a naplementét. 

Közben elérkezett a nagyhét, és számoltuk a napokat a hosszúhétvégéig. Az imacsoporttal jó volt tanulmányozni a Bibliában leírt eseményeket, a Jézussal, és a körülötte történő dolgokat. A gyülekezettől kaptunk minden napra egy kis elmélkedni valót, hogy így lélekben együtt készüljünk a Húsvétra. Keresztényként, ez még jelentőségteljesebb ünnep számomra, mint Jézus születése. Hiszen ezért jött erre a földre, hogy elvégezze a megváltást. Szenvedett ártatlanként a bűnösökért, értem, hogy megmentsen. Hogy örök életem, életünk legyen. Meghalt egy keresztre feszítve, és feltámadt. 

"Nem a szegek tartották Jézust a kereszten, hanem a szeretet!"

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." János 3:16