A mai áhitat...

Ha Istentől van, megnyugodhatom

„Ezért most azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok megállítani őket, és úgy látszana, mintha Isten ellen hadakoznátok.” (ApCsel 5,38-39)

Kezdettől fogva ott éreztem Istent a részletekben. Nehéz munka volt, de hálás voltam érte. Mindent elvégeztem, amit kellett, a végén mégsem úgy sikerült, ahogy vártam.
Voltál már hasonló helyzetben?
Megteszel mindent, amiről úgy érzed, Jézus akarata. Van benne gond is, gyönyörűség is, de ez természetes. Élvezed a pillanatokat, amikor érzed, hogy Isten valami nagyszerűt alkot, aztán hiába teszel meg minden tőled telhetőt, a végeredmény elmarad attól, amire számítottál.
Enyhén szólva lehangoló az egész.
Mai olvasmányunkban Péter és az apostolok igencsak nehéz helyzetben vannak. Hiába maradtak hűségesek, többször bebörtönözték, és meg is verték őket. Ők is emberek, el tudnak keseredni. Ám valahányszor kiszabadultak, ott folytatták, ahol abbahagyták, ahova Jézus szólította őket.
A hatóságoknak egy adott ponton elegük lett az apostolok csökönyösségéből. Összegyűlnek, hogy döntsenek a sorsukról. Ezen a tanácskozáson kér szót a közösség egy tekintélyes tagja, Gamáliel, és a következőt mondja:
„Engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok megállítani őket, és úgy látszana, mintha Isten ellen hadakoznátok” (ApCsel 5,38-39).
Ha Istentől van, nem tudjátok megállítani őket.
Mi lenne, ha másként tekintenék Istentől kapott feladataimra?
Szeretettel nevelek egy gyermeket, közösséget vezetek, vagy egy kapcsolaton dolgozom – ha Istentől van, megnyugodhatom. A siker nem a nehézségektől, a befektetett munkától függ, de még az eredményektől sem.
Elég, ha biztosak vagyunk abban, hogy Isten bízta ránk a munkát. Nem vár többet, csak hogy tegyük meg a magunkét. Bízhatunk abban, hogy Ő is megteszi a magáét. Mi nem látjuk a végső eredményt, Ő viszont látja.
Jézus követése mindig gondok (érzéseink, az emberek ítélete, gyors eredmény reménye) és hit egyvelege. Talán azt hittük, könnyebb lesz. Talán abban reménykedtünk, sok örömünk lesz benne. Arra gondoltunk, hogy a gyors eredménnyel teszünk Isten kedvére. Ha csalódottnak érezzük magunkat, gondoljunk arra, hogy:
Ha Istentől van, semmi nem akadályozhatja meg. Nem miattam, hanem Miatta.
Ha Isten kér tőlünk valamit, elejétől végig nyugodtak lehetünk. Megtesszük, ami tőlünk telik. Hűségesek leszünk. Amikor befejezzük a feladatot, várjuk a következőt. Szeretünk tovább. Szívünket Isten hívására hangoltan tartjuk. Nem engedjük, hogy az ügy kimenetele vagy az elénk tornyosuló akadályok elvegyék örömünket, hogy Isten munkatársai lehetünk.
Ha Istentől van, és ezt tudjuk, egyszerűen lássunk neki, és végezzük el, ami a mi dolgunk. A végeredmény Istentől függ.

Mennyei Atyám! Munkatársadnak hívtál meg, és én végig a külsőségekre koncentráltam. Az érzéseimmel, az eredményekkel foglalkoztam, azzal, hogy szerintem hogyan kellene történnie. Most visszafordítom tekintetem Rád. Ha Tőled van, az nekem elég. Köszönöm, hogy felhasználsz terveid végrehajtásában. Jézus nevében, Ámen.Suzie Eller: If God Is in It, I Can Rest, Encouragement for today, 2017.08.18., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

Mindenféle

Na, jó elárulom, nagy lépésre készülünk...kb. június végén, július elején kezdett igazán foglalkoztatni a téma. Aztán olvasgattunk, keresgéltünk, kérdezősködtünk, és azóta már három közvetítőirodánál is voltunk állásinterjún. Külföldi munka ügyben.
Nincs sok veszíteni valónk, és fiatalok vagyunk, jól megy az angol is, így merünk belevágni ebbe a nagy kalandba. Olyan lesz, mint egy nagy utazás :)
Bár előtte nagyon sok elintéznivalónk lesz, de egyre jobban ráhangolódtunk erre, és hisszük, és reméljük, hogy Isten egyengeti az utunkat.

A héten kezdődik az ovi, és nekem hamarosan fel kell mondanom...ráadásul ma tudtam meg, hogy egy másik kollégám is felmondott mostanában... de ez az élet rendje.

Megjött a CT-leletem is, már nagyon vártam. Elég érthetetlen, értelmezhetetlen kifejezések vannak benn, de a lényeg átjött. Kicsit rosszabb, mint amire számítottam, de azért jobb is. Érdekes ez a kettősség...Remélem, egy jó kis gyógyszeres kezelés elég lesz, de majd meglátjuk. Ha nem, akkor is a Jó Isten kezében van a sorsom, és remélem a legjobbakat!

Ez most megint egy ilyen mindenes bejegyzés lett, mint a rakott krumpli, amit tegnap készítettem: abban is minden benne van :)

23. zsoltár

Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. 

Füves legelőkön terelget,

 csendes vizekhez vezet engem. 

Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen

 vezet az ő nevéért. 

Ha a halál árnyéka völgyében járok is, 

nem félek semmi bajtól,

 mert te velem vagy: vessződ és 

botod megvigasztal engem. 

Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. 

Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. 

Bizony, jóságod és szereteted kísér

 életem minden napján,

 és az ÚR házában lakom egész életemben. 

Különösen bátorító volt ez a rész ma reggel. 

Bár már régóta ismerem, ma újra erőt adott! És reményt. 

Bárcsak minden szava beteljesülne!

Bella vita :)

A héten szabadságon vagyok :) :) Már fele eltelt, hihetetlen!
Hétfőn egy 'all you can eat' étteremben ebédeltünk Dáviddal, megünnepelni augusztus 16.-át ;)
Tegnap vásároltam az Allee-ban egy-két dolgot, mert azt álmodtam, hogy nincs meg a születésnapi ajándék...pedig még eléggé időben vagyok ;) De most már megnyugodott a lelkem :P

Ma végre eljutok a CT-re is, az arcüregemmel...Egy hónapja kaptam időpontot, és tegnap már égre-földre kerestem a beutalót...Végül meglett, így már nincs akadálya, hogy végre elkezdődjön a kezelés. Csak még be kell jutnom majd a kontrollvizsgálatra az eredménnyel...nem a legzökkenőmentesebb a magyar egészségügyben a betegek helyzete. De minden kialakul szépen! :)

Amúgy most már 10 hónapos házasok vagyunk! Repül az idő :) Ma megrendeltük az esküvői fotóalbumba a képeket. Feldolgozzák, kinyomtatják, és jövőhéten már tehetjük is az albumba ;)
Ehhez kapcsolódóan ma találtam egy jó kis receptet a szép és boldog élethez:

A szép és boldog élet receptje

1 csésze nyugalom
2 csésze jócselekedet
1 adag tisztelet
3 pohár vidámság
3 kanál türelem
1/2 liter szeretet
1 adag tolerancia
1 kg hit
1 csipet intelligencia
és sok szerénység

Heti összefoglaló :P

Nagyon hamar szombat lett megint! Pedig mintha csak tegnap lett volna az előző, amikor Perecsenbe mentünk menyegzőre. Emese és Peti nagy napja volt, és olyan nosztalgikus hangulatba kerültünk Dáviddal. :) Különleges volt így házasként részt venni az esküvőjükön; más élmény volt, mint a korábbi menyegzők, mert amellett, hogy velük örültünk, a mi különleges napunk jutott eszünkbe róla.
Eseménydús nap volt, koránkeléssel és sok utazással, de jól telt :) Az idő tökéletes volt, mert nem volt a nagy hőség sem, és az eső is elkerült. :) Adéléknál aludtunk. A gyerekek aranyosak, Lukács nagyon kis barátságos volt, és édes :) Mondókáztam vele, és tetszett neki! Nemsokára ovis lesz...

Jó volt megint találkozni régen látott rokonokkal, és együtt tölteni egy kis időt...merthogy vasárnap ebéd urán már mentünk is vissza Debrecenbe, és ott is csak egy keveset időztünk. De az utazás alatt jókat beszélgettünk, Áronékkal pedig játszottunk egy Aranyásók-at. Izgalmas volt, és pörgős!
Anyáékkal, Prisciékkel és mamáékkal is tudtunk találkozni, beszélgetni, és a nyaralásainkról élménybeszámolózni ;)
Aztán jöttek a dolgos hétköznapok, de zárós voltam, így nem kellett korán kelnem. És jó sokat voltunk az udvaron, a gyerekek főként homokoztak meg szaladgáltak. Az alvásidő kegyetlen volt...egy-két nagycsoportosnak is, meg nekem is. Állandóan csitítgatni kellett őket, nagyon nem bírtak nyugton maradni, de nem mondhattam nekik, hogy akkor keljenek fel...még felébresztik a többieket is.
Na, de végül túléltük mind :P
Tegnap meglátogattak anyáék. Balatonról hazafelé még kedvük támadt egy kis városnézéshez :) , úgyhogy felmásztunk a Gellért-hegyre. A látvány páratlan volt!
Aztán este, Dáviddal megnéztünk még egy részt a Sherlockból.
Méltó zárása a hétköznapoknak, jöhet a megérdemelt pihenés! :)

Szerelmünk lapjai

   Minden akkor kezdődött, amikor a 10. születésnapomra kaptam egy arany nyakláncot, egy kulcs alakú medállal. Nagyon sok csomagolópapírt kellett lehámoznom, és kicsit csalódott voltam, amikor megláttam a pici, piros, szív alakú dobozkát, mert akkor valami nagyobb és használhatóbb ajándékra vágytam...Aztán szüleim elmondták, hogy ez egy jelkép. Mindig jusson eszembe róla, hogy őrizzem a szívemet, mindaddig, amíg egy szép napon egymásra találunk a jövendőbelimmel. És bátorítottak, hogy amíg ennek eljön az ideje, lehet ezért imádkozni.
Időnként hordtam a nyakláncot, de néhány év eltelt, mire kezdett foglalkoztatni a téma. Azt tudtam, hogy hosszútávú kapcsolatot szeretnék, aminek nem lesz vége 3 hét, 5 hónap vagy 2 év után. És azért kezdtem imádkozni, hogy ha már én őrzöm magamat, igyekszem várni, akkor a fiúnak is én legyek az első...hittem, hogy nem nagy kérés ez egy hatalmas Istentől.
Persze időnként megtetszettek egyes fiúk, és volt, akinek én tetszettem meg (aki előtt nem izgultam, és tudtam önmagam lenni, azzal tudtam beszélgetni...) de ezek nem voltak kölcsönös érzelmek...
Tinédzserkorom néhány évében úgy éreztem, és azt gondoltam, hogy csúnya és kövér vagyok, biztos ezért nem jön még senki úgy komolyan érdeklődni...Szüleim többször helyreraktak, és többször beszélgettünk, imádkoztunk ezzel kapcsolatosan. Hogy Istennek van egy tökéletes akarata, és minden ki fog alakulni a megfelelő időben, és hogy türelmesnek kell lennem, de nem tétlen várakozást jelent ez az egész folyamat. Mert azt utáltam, ki nem állhattam...

Ekkor akadt kezembe egy erdélyi kiadású könyvecske, melyben keresztény feleségek írták le, hogy hogyan is alakult mindez az ő életükben, hogyan őrizte és vezette őket Isten. Sokszor bátorító volt ezeket olvasni, hogy megéri Isten szavára hallgatni, az Ő időzítésére várni; máskor meg dühítő...mert arra vágytam, hogy már én is átélhessem. Vágytam rá, hogy szeressenek, és én is szerethessek valakit. A kulcs medál mellé egy szív alakút is kaptam a nyakláncomra...

Mindegyik történet más volt, ebből világos lett számomra, hogy Isten nem sablonosan munkálkodik. Amíg vártam, hogy átélhessem, amit Isten nekem szánt ezen a területen, azt javasolták, hogy koncentráljak más területekre...például a tanulásra. És ott volt még a házimunka, amit előszeretettel gyakoroltattak (volna) velem (na jó, sokszor nagyon lelkesen készültem ezen a területen is, hátha hamarabb eljön az idő), meg persze a szolgálataim, hobbijaim,...

Nagyon szerettem ifitáborokba, konferenciákra menni, különféle ifis alkalmakon részt venni, és sokat épültem lelkileg. Néha megfogalmazódott bennem a vágy, hogy de jó lenne, ha ebben a táborban, vagy majd azon a konferencián találkoznánk a nagy Ő-vel, és együtt folytatnánk tovább... ez nem valósult meg, barátnőket viszont adott mellém Isten, akikért máig nagyon hálás vagyok! Sokat beszélgettünk, mindig bátorítottuk egymást az életünk különböző területein. Megosztottuk örömeinket, kudarcainkat, vágyainkat. Hordoztuk egymást Isten előtt imádságban, amikor jött egy vizsga, vagy egy nehéz helyzet, esetleg valamilyen nagy lehetőség...Akkoriban találtam egy nagyon jó könyvet (persze sok mást is elolvastam ebben a témában), angolul, amiben a jövendőbeli társunkért való imádkozásra bátorítottak. Minden fejezetben egy konkrét terület volt a téma, amivel kapcsolatosan imádkozhattam érte, és mindeközben magamért is, hogy én is azzá a társsá válhassak, akire majd neki lesz szüksége. Ezzel ismeretlenül is közelebb éreztem magamhoz, és időnként elképzeltem, hogy tanul, vagy vizsgázik, vagy éppen lehet hogy beteg, stb...

Időközben nyelvvizsgára készültem, jogsit szereztem, érettségi, felvételi, vizsgaidőszakok...szóval igyekeztem kiaknázni fiatalságom éveit, és időnként jegelni a témát...aztán adódott egy lehetőség, és kijutottam egy egész nyárra egy amerikai gyerektáborba diákmunkára. Életem nagy utazása volt: világot láttam, új barátaim lettek, jobb lett a nyelvtudásom, és egy magabiztosabb, önállóbb Abigél jött haza. Az Istennel való kapcsolatom sokat erősödött, csodáltam, ahogy szépen minden kialakul a megfelelő időben, és kis porszemnek érezve magamat, az óceán másik oldalán is megőrzött, velem volt, sok szép élménnyel gazdagított. Én pedig rá tudtam bízni magamat, hisz csak Rá támaszkodhattam, és félre is tudtam tenni a saját elképzeléseimet, hiszen meg voltam győződve, hogy minden a lehető legjobban fog alakulni. Csodás nyár volt! 

Természetesen, itthon nagyon sokan megkérdezték tőlem, hogy találkoztam-e egy helyes amerikai sráccal, lehet-e gratulálni...Én csak annyit mondtam, hogy nem ezért mentem, minden más volt a célom, csak ez nem. Ez is volt az igazság. 

Néha könnyebb volt nem imádkozni, mert belefáradtam már a várakozásba, és legalább addig se jutott eszembe, hogy még mindig nincs senkim...

Annyira hiányozni kezdett az amerikai nyár, hogy következő évre is bejelentkeztem. Azt reméltem, hogy abban az évben könnyebben megy már az elején is az angol, és izgatott voltam, hogy mi mindent fogok még látni, megismerni. Ekkor voltam másodéves egyetemista. 2013 tavaszán újra a kezembe került a fent említett könyv, és érettebb fejjel, újra végigolvastam, imádkoztam. Egész másként értettem meg sok mindent így, második nekifutásra. 

Dáviddal elkezdtünk chatelni a táborral kapcsolatosan, ő már negyedszerre készült kimenni. Tapasztaltabb volt és segítőkész. Aztán már nemcsak a táborról esett szó. Tetszett, ahogy gondolkodik a különböző témákról. Egyre többször írtunk egymásnak. Beléptem facebookra, és reméltem, hogy lesz tőle üzenetem. Mentem órára, és a buszon ő jutott eszembe...Kérdezgettem magamtól, hogy normális vagyok?? Eszembe jutott a könyv, imádkoztam. 

Vártam is meg nem is a nyarat. Ő is ott lesz... vajon ő mit érez, mit gondol? Aztán mire eljött a nyár, ezt megharcoltam. Csak egy barát, csak egy nyár, és nem akarok túl sokat érezni vagy gondolni, aztán csalódni. Hiszen már így is nagyon szép nyaram lesz, újra, nem is kell ennél több! Az már túl szép lenne, túl sok a jóból.
De aztán élőben is ugyanolyan jókat beszélgettünk, én pedig megkérdeztem Istent, mi a véleménye? Mit szól Ő ehhez? Néhányan körülöttünk már látták, hogy valami készül, de mi nem vettük észre, nem tudtuk egymásról, hogy a másik mit gondol, mit érez velünk kapcsolatosan. Már annyira akartam tudni a választ, hogy lesz-e ebből valami. Közeledett a nyár vége, és nagyon megviselt az, hogy nem történt semmi. Megadtam magam, és kértem Istent, hogy vegye el az érzéseimet, segítsen elfelejteni ezt az egészet, mert biztosra vettem, hogy csak csalódás lenne, ha ő nem mutatná jelét annak, hogy ő is így érez. Néhány igazán nehéz nap következett. Azért imádkoztam, hogy felejtsek, és inkább ne is történjen semmi, ha nem Isten akarata, mert nekem csak úgy a legjobb, ha ez Tőle van. Viszont, ha mégis lehetne, akkor Dávid legyen a kezdeményező, mert ő a férfi. 

Nemvárt fordulat következett. Tudtam, hogy meg leszek próbálva. Dávid minden alkalommal mosolyogva köszönt, amikor találkoztunk. Elkezdte megdicsérni a hajam, a felsőm, a fülbevalóm. Amikor többen is szerettünk volna vásárolni menni, elsőként tőlem kérdezte, hogy melyik üzletből lenne szükségem valamire (ő volt a sofőr). Kedves volt és segítőkész. Mint mindig. Hiszen korábban is kedves volt, és mindenkivel jófej volt. Nyugtatgattam magam, hogy nehogy megint tovább gondoljam...Aztán napi szinten kerültek elém igeversek, idézetek a szeretetről...ugyanazokon az oldalakon, amiket addig is rendszeresen olvastam. A Bibliámból, amit addig is olvastam. Egy alkalommal egy brit lány ecsetelte nekem, hogy mennyire szeret Dáviddal dolgozni, mert milyen jó srác, és milyen értelmes, stb...Kellett egy kis idő, míg rájöttem és felfogtam, hogy ezt most tényleg nem én képzelem be, tényleg alakul valami...Vártam a választ Istentől, hogy most akkor igen, vagy nem. Hogy ő mondja meg. Valahogy, akárhogy, de tudjam, hogy mi a válasz. Aztán rájöttem, hogy nem csak ez az egy esélyem van a boldogságra. Bárki más is lehet, de miért ne lehetne ő? A döntés a kezemben van, Isten már elvégezte az ő részét: találkoztunk, megismerkedtünk, megint együtt töltjük a nyarat, közben külsőre is megtetszett. Úgy értettem meg, hogy az én felelősségem a döntés, mert Isten érző, gondolkodó embernek teremtett, nem robotnak. És békességem volt abban, hogy dönthetek mellette, mert az az Isten, aki elvezetett idáig, ezután is vezetni fog, minket együtt. 

Egy szép augusztusi napon ezzel a békességgel a szívemben, mégis meglepetten vettem észre egy kis képeslapot az ágyamon, amiben Dávid elhívott beszélgetni. Tudtam, hogy mit akar mondani, éreztem. És meg is fogalmaztam magamban, hogy mit szeretnék hallani, mindenképpen fontosnak tartottam, hogy azok elhangozzanak. El is mondta mindegyiket, még annál többet is. És adott gondolkodási időt is. De már megvolt a válasz, így nem kínoztam, elmondtam, hogy mit végzett el bennem Isten. 

Nagyon boldogok voltunk! Az az este mérföldkő lett az életünkben, amit minden évben felidézünk és megünneplünk. Kiderült, hogy neki is én vagyok az első lány az életében, és komoly szándékai vannak. Ő is ugyanúgy kereste Isten akaratát, imádkozott a jövendőbeliért. Mindkettőnk elsődleges szeretetnyelve a minőségi idő, és így tudjuk egymást szeretni, érteni.
Pár héttel később Dávid eljött hozzánk, a szüleim is jól fogadták, korábban is beszéltem nekik róla, ők is imádkoztak értem, értünk. :)

Következő nyáron mindketten lediplomáztunk, elkezdtünk dolgozni, és azután is minden szépen kialakult. Nem mindig akkor és úgy, ahogy mi terveztük vagy elképzeltük, de ezáltal is formálódtunk. Hálás vagyok Istennek ezekért az évekért. Hálás vagyok Dávidért, aki időközben a Vőlegényem, és a Férjem lett. (A Lánykérés estéjén megkapta a szívem kulcsát is ;) ) 

Már négy év telt el azóta, és ma is csak hálát adok ezért a szép történetért. Az enyém, és az övé. A miénk. Isten írta és rendezte. A folytatást mi is izgatottan várjuk! :)

Végre csütörtök van,

ami azt jelenti, hogy már csak egyszer kell korán kelni :).
Ismét visszatért a kánikula, nem olyan könnyű elaludni ebben a nagy melegben. Mire mégis sikerül,  már csenget is az ébresztőm :(  Most csak ketten vagyunk ovónők az ügyeletes csoportban, a többiek szabadságon vannak. És ilyenkor nyáron órakedvezményünk is van. :) Jól elvagyok a gyerekekkel, élvezem, hogy én vagyok a főnök, de azért becsületesen el is fáradok, mire lejár a munkaidő.
Annyi minden történik egy délelőtt során...igyekszem mindenkire odafigyelni. Differenciálni életkor szerint. Jókat beszélgetünk velük, és a dajka nénivel, meg a ped. asszisztens lánnyal is.
Csak azt sajnálom, akinek az anyukája nem dolgozik, és otthon van a kistesóval, mégis elhozza az oviba a nagyobbikat, mondván, hogy annyira akart jönni...aztán kiderül, hogy ő nem bír velük otthon. Ugyanez egy testvérpárral, akik közül az idősebb már annyira nem találja a helyét, úgy várja már az iskolát. De anyukának mindig van valami fontosabb dolga, minthogy velük foglalkozzon otthon. Annyival kedvez nekik, hogy néha haza viszi őket ebéd után, különben reggeltől délutánig ott vannak.
Na de elég is ennyi erről, nem az én dolgom. Majd meglátom, milyen lesz szülőként erről a véleményem, de nem ezt a mintát szeretném követni...

Most egy csomó mindent eldöntök, főleg, hogy mit hogy nem fogok, vagy hogy akarok majd, aztán remélem, lesz, amit meg is tudok valósítani! :)

Azért az biztató, hogy elbírok 21-el is; remélem, megedződök, és nem lesz olyan megterhelő a kettő, (három) :P Who knows?

Most még fiatal házasok vagyunk, ezért igyekszünk minőségi időt tölteni, élményeket és tapasztalatokat gyűjteni, megalapozni a jövőnket minden tekintetben, és ahogy mondani szokták: "...mindennek eljön az ideje..."

Jó lesz visszaolvasni ezeket a sorokat úgy 5 év múlva, és majd konstatálni, hogy hol is tartunk ehhez képest, meg a jelenlegi elképzeléseinkhez képest...:) Remélem, azért a legtöbb meg fog valósulni, ha Isten is úgy akarja! :)

HŰSÉG, HŐSÉG

Tegnap reggel a hűségről volt szó az igehirdetésben. A hűség: hitet, szeretetet, megbízhatóságot és a próbák közti kitartást jelenti. Mert az hűséges, aki hisz valakiben, vagy valamiben; aki szeret valakit igazán, aki megbízható, és aki a nehézségekben is kitart a döntése mellett...

Nagy hőség volt már napok óta, és a meleg beszorult; hiába szellőztettünk, amikor kevesebbet mutatott a hőmérő. Aztán vasárnap délután, estefelé nagy dörgések és villámlások közepette, végre megérkezett a várva-várt eső. Nagyon örültünk neki! Már azon gondolkodtunk, hová mehetnénk, hogy hűthetnénk le magunkat. Épp egy fagyizásra indultunk, de annyira lehűlt a levegő, hogy én már nem is éreztem, hogy fagyira lenne szükségem, így hát sütiztem egyet. Hideg sprite-ot ittunk, jót beszélgettünk, és hazafelé még az eső is elkapott. Jólesett ázni és fázni pár percig, aztán megérkezni a melegbe.

Isten hűséges hozzánk, és meghallgatta sokunk imádságát, amikor esőt küldött. Jó volt bentről nézni és hallani az esőzést, és közben ezen gondolkodni, hogy minden az Ő kezében van. Kezdődhet egy nap szikrázó napsütéssel, tikkasztó hőségben, délutánra jön az enyhülés, ha Ő úgy akarja...

Nyár van...

...a javából. És most különösen meleg van, hőségriadó. Ez az az időjárás, amikor legszívesebben egész nap csak a vízben lenne az ember, mert úgy bírható. Szóval tegnap este mi is elmentünk egyet csobbanni, és nagyooon kellemes volt! :) Felfrissültünk testileg-lelkileg.
Itthon meg egy kis ventilátor tart életben, és hűvösben. Megyek is hűsölni, és folyadékot pótolni!

Új fejezet...

Már lassan egy éve házasok vagyunk! :) Kialakítottunk szokásokat, megbeszéltünk szabályokat, és próbáljuk összeegyeztetni a magánéletet és a munkát...Sokat kirándulunk, és angolul nézünk sorozatokat :P Idén volt az első nyaralásunk kettesben, és nagyon élveztük! Sok ilyen 'első alkalom' volt mostanában az életünkben :) ...és még lesz is egy csomó!
Szeretünk utazni, új dolgokat megtapasztalni, és a közös életünk is egy NAGY kaland, ami még annyi meglepetést tartogat. Újabb és újabb fejezeteket, amiket Isten maga ír, és előbb-utóbb mi is olvashatjuk...