Nemsokára

újra dolgozhatok. Várom, mert hiányoznak a gyerekek. Meg a jófej munkatársakkal az ebédszünetek. Kevésbé várom a korai keléseket, a mindenféle időjárásban a biciklizést oda és vissza. 

Várom, hogy megismerjem az új kicsiket, hogy lássam, mennyit nőttek és fejlődtek a "régiek". Várom a munka utáni beszélgetést a kereszteződésnél, és az egyik munkatársammal a hazafelé sétálást. Nem várom viszont azt, hogy valaki mindig panaszkodjon, soha semmi ne legyen jó neki; Mindig van olyan...de lesznek együtt nevetések, meg olyan feladatok, amiket együtt csinálunk végig. 

Dáviddal továbbra is fogok tudni beszélgetni, és várni fogom, hogy hazaérjek és találkozzunk! Most ő fog hamarabb érkezni. Várom a közös reggeleket is, végre nem csak egyikünk fog készülődni, menni. Nem maradok itthon egyedül ;) 

Ajándékba kaptam ezt a plusz időt is, igyekeztem kihasználni. Aztán most készen állok, vagy inkább  reménykedek abban, hogy naponta új erőt kapva készen leszek a régi-új fejezetre ;) 

Cambridge

Tegnap délután elutaztunk egy régóta tervben lévő helyre :) Délelőtt zuhogott az eső, de aztán csendesedett, és Cambridge-be nem jeleztek esőt délutánra. ;) Kicsit több időbe telt odaérni, mint amire számítottunk, mert volt egy elterelés az egyik autópályán. Útközben egyszer megálltunk, de igazából mindenütt csak elvitelre lehetett bármit is venni, és mosdók egyáltalán nem voltak nyitva. Az egyik helyen kivételt tettek, biztos mindenki örül nekik! Nekem sokat jelentett :) 

Mikor megérkeztünk a híres egyetemvárosba, az autót egy bevásárlóközpont parkolójában hagytuk és onnan sétáltunk tovább, hogy megnézzünk 1-2 nevezetes épületet.

Pár órát tölthettünk el ott úgy, hogy ne legyen túl drága a parkolás. Elég nagy volt a tömeg, a bevásárlóközponotkban hosszú sorokban várakoztak az emberek, hogy bejuthassanak az újranyílt üzletekbe. A külső tereken, parkokban sokan piknikeztek, rengetegen voltak az utcákon is. Igyekeztünk tartani a távolságot, és élveztük a napsütést. :) 

Egy nagy kört tettünk meg, és egy piaci árustól vettünk csirkés, harissa-s wrap-et vacsorára. Amúgy is valami gyros-félére vágytam, hát ez is hasonló ízvilág volt! :) 

Dávid legnagyobb örömére láttuk a legfontosabb épületeket, és nem borult be, nem eredt el az eső, amíg ott voltunk. :) Sokszor előbújt a Nap is a felhők közül! 

a Matematikai híd

szelfi a King's College-al

                                       

a parkból láttuk ezt a templomot :)

közeledünk...

St Mary's templom

street food

ezek a hatalmas kapuk elbűvölnek :)

tetszik ez a stílus 

Olyan érdekes

az, amikor imádkozunk valamiért, és elképzeljük a lehetséges forgatókönyveket. Aztán egyik sem történik meg, mi meg csak állunk tétlenül, talán csalódottan; várunk, és remélünk, és elfogynak az ötletek, a szavak. Már egyre fáradtabban jövünk Isten elé, kimerülve a sok reménykedésben, és megadva magunkat, csak legyen meg az Ő akarata...és akkor elkezd kibontakozni valami. Valami, amire nem számítottunk, ami eszünkbe nem jutott volna. Hirtelen kezdenek egymásba illeni darabkák, értelmet nyernek részletek, és szemtanúi vagyunk Isten munkálkodásának. Eddig, míg imádkoztunk, Ő már a háttérben fűzte a szálakat, és amikor  teljesen átadjuk neki az irányítást, Ő kibontja előttünk is egyre inkább az Ő tervét. Az Ő akarata és időzítése szerint. És ezzel felülmúlja mindazt, amit mi kigondoltunk.

Sokszor megtapasztalhattam már, és mikor ezekre a mozzanatokra visszagondolok, hálával telve és egyre megingathatatlanabb bizalommal teszem le Isten kezébe az életem további kérdéseit, megoldatlan részleteit. Mert Ő jó, hűséges, és gondja van az övéire!

Tegnap

reggel a boldogmondásokat olvastam, az angol fordításban a Boldogok (akik)...helyett az áldottak kifejezés szerepel, és talán jobban is illik. Más értelmet adhat a leírtaknak. 

Utánna a mosógép okozott némi fejtörést, de mikor már indulnom kellett, és még nem mosott ki, szépen itt hagytam, gondolván, hogy mikor hazaérek, már biztosan kész lesz, és majd ráérek kiteregetni. 

A napom fénypontja egy baráti találkozás, beszélgetés volt. Egy idősebb nő, anyukám lehetne, de nagyon sokat beszélgetünk, mióta egy közös imacsoportba jártam vele, még mielőtt az ifis csoportra rátaláltam. Szóval az ő kertjében üldögéltünk, fagyiztunk és beszélgettünk, aztán sétáltunk is. Nagyon aranyos, és olyan szépen beszéli az angolt :) A lányai velem egyidősek. Egyikük egyel fiatalabb, másikuk egyel idősebb, mint én :)

A járvány kitörése előtt minden héten igyekeztünk találkozni, beszélgetni. Kávéztunk, vásároltunk, imádkoztunk együtt. Mindig ő jött el értem, autóval, és én sokszor behívtam hozzánk, kávéra, ebédre, mikor mire. Most nem tudott jönni, mert nekem nincs saját kertem, ő meg nem használhatja az autót, így én bicikliztem el hozzá. Jó volt újra élőben találkozni! Betartottuk a távolságot, ez egy kissé furcsa volt, de hiszem, hogy már nem lesz rá sokáig szükség. 

Mikor már mindent megbeszéltünk, túl sokat voltunk kint a melegben, és meg kellett mozdulni, én szépen el is búcsúztam, közben eszembe jutott a lejárt mosógép, meg hogy még miket kell elvégeznem, mire Dávid hazaér :)

Szeretem

a nyári estéket. Sokára megy le a nap, és most, hogy meleg van napközben, csak estére hűl egy kicsit a levegő. Hétfőn még pont volt időnk elmenni egyet sétálni vacsora után, világosban. Ilyen felhők voltak az égen, és egy ének jutott ismét az eszembe. Pár hete sokat énekeltem, gondolkodtam a szövegén. A refrénje tetszik a leginkább: 

"Mit érzek majd akkor, mikor dicsőséged vár,
Talán csendben csodállak, vagy a lábam táncot jár,
Vajon, térdemre hullok, vagy állva nézek Rád,
Halleluját kiáltok, vagy elnémul a szám?
Ma csak álmodom arról, ma csak álmodom arról..."

Még van egy hetem, aztán úgy néz ki, megyek vissza dolgozni. Nem tudom, mennyire lesz akkor lehetőségem ilyen naplementéket csodálni...de az utóbbi hónapokban igyekeztem meglátni, mi az aminek örülhetek, és a következő időszakban is meg fogom találni, úgy hiszem! 😉

💗 Házasság, párkapcsolat 💗

A karantén idején megnéztem négy igen hasznos videót, amik egymással szorosan összefüggnek, egymásra épülnek, és a házassághoz kapcsolódnak. A házicsoportunk online felületén osztotta meg egyik férj a linket, amin keresztül elérhetővé váltak ezek a videók. Feliratkoztam, és hetente érkeztek az anyagok. Négy nagy téma volt, angolul: cherish, connect, collaborate, commit. 😉

A 'to cherish' kifejezést rendszerint elmondják az angol házassági fogadalomtételben, ami azt jelenti: 'gyöngéden szeret, ápol, gondját viseli (valakinek)'; és még, a teljesség igénye nélkül: 'dédelget, becsben tart'. 

Azért fontos ezt gyakorolni, mert enélkül kihül a kapcsolat, és elhidegülnek a párok. Szó volt a szeretetnyelvekről, a minőségi időtöltésről, és az építő, dícsérő szavak alkalmazásáról. Ezek mind fontos szerepet játszanak abban, hogy kifejezzük: észre vesszük, értékesnek tartjuk a társunkat, mellette vagyunk. 

A következő nagy téma a connect: kapcsolódás volt. 

1. Aktívan kapcsolódni: például egy közös tevékenységben együtt részt venni. 👫

2. Érzelmi szinten kapcsolódni: amikor megosztjuk a társunkkal vágyainkat, álmainkat, gondolatainkat, érzelmeinket- gondjainkat, aggódásunkat, örömünket...és ilyenkor elfogadni ha a társunknak más a véleménye. Nem próbálni megváltoztatni őt, de nyitottnak lenni a változásra.

Ha nem beszélünk az érzelmeinkről, az is elszigeteltté, elhidegültté tehet előbb vagy utóbb... ha viszont beszélünk, és beszélnek hozzánk, tudnunk kell jól hallgatni, megérteni, figyelni. 👂 

Aztán a collaborate: együttműködés témakör következett. Egy csapat vagyunk, együtt küzdünk meg a nehézségekkel, együtt beszéljük meg a nagy döntéseket, felosztjuk a házimunkát. A 'mi' érdekeinket nézzük, nem a saját magunkét. Szóba került a párok közötti három leginkább feszültséget okozó 

téma : pénzügyek és az ehhez társuló stressz, a házimunka felosztás, a hálószobai teljesítmény...

És a konfliktusok kezelése volt a második része ennek a videónak. Megtanulni kifejezni a véleménykülönbségeket, építően. És tárgyalni, valamilyen közös nevezőre jutni. Ilyenkor nem az a fontos, kinek van igaza, hanem hogy rendezve legyen a konfliktus. Ez akkor megvalósítható, ha az érzelmi kapcsolódás megtörtént, jelen van és nem lett elhanyagolva. 

Érdekes, de elhangzott, hogy a legkevésbé számító dolgok okozhatnak nagyon nagy és romboló konfliktusokat, ha éppen az volt az utolsó csepp a pohárban egy fárasztó nap után. És a megoldatlan konfliktusok felütik a fejüket később, például nagyon sokan váláskor mindenfélével előhozakodnak, amit hosszú évek során nem voltak képesek vagy hajlandóak rendezni... 😌

Végül a commit: elköteleződés témájú videó zárta a sort.
Ez ugyancsak azt jelenti, hogy a házastársadat helyezed előtérbe, és ő mindenki másnál fontosabb számodra, itt a földön. Az elköteleződés próbája a nehézségek, a megpróbáltatások. Ha a házasságunk, a házastársunk fontosabb, és együtt jutunk túl a megpróbáltatásokon, az megerősíti, elmélyíti a szövetségünket. Reziliensé válunk. 

Ilyenkor a szeretet egy döntés, mintsem heves érzelem, és sokszor meg kell harcolni, hogy szeretni tudjunk. 'még mindig', 'akkor is' szeretlek! szeretettel. 

  A filmekben, mesékben is van egy bonyodalom, amin ha túljutnak, megoldódik, akkor jön a 'minden jó, ha jó a vége', a 'happy end'. Az elköteleződés járhat áldozatokkal, és ezek hozhatnak beteljesülést. Mert bár nem az történt, amit szerettünk volna eredetileg, de egy párként, egységben előrébb jutottunk egy másik módon, ami sokkal többet adhat 😏 

Nagyon röviden így tudtam összefoglalni ezeket, elsősorban magamnak, hogy itt is nyoma legyen, emlékbe. 😊 Ennél többet jegyzeteltem, és ha valaki idetévedne, és kérdései lennének még, szívesen válaszolok, amennyiben tudok. 👩

Ha nem nekem tennél fel kérdéseket, de érdekel ez a sorozat, akkor megtalálható a: 

https://www.careforthefamily.org.uk/courses/marriage-courses-the-marriage-sessions oldalon, The Marriage Sessions néven. Egyébként ajánlják egyedülállóknak, párkapcsolatban élőknek, jegyeseknek, és a házasság bármely szakaszában lévő pároknak. 💟

Hétvégi kirándulásunk :)

"Smaragdzöld mezőn szétterül

aranyszíne a napnak.

Pipacsok vörös bársonya

áldoz a pillanatnak."

Ilyen szép pipacsmezőt találtunk Northampton közelében, Ecton település mellett. Egy kirándulós csoportban láttuk megosztva, és mivel közel volt, és parkolni is lehetett, így nem hagyhattuk ki ezt az élményt! Gyerekkoromban is szerettem a pipacsot, és mostanra egyre több okból egyre jobban megszerettem. Az egyik vágyam ezzel a kirándulással teljesült is :) Dávidnak is tetszett, gyönyörű fotókat készített, és a szelfik közül is lettek jók :P 

Mire odaértünk, és először besétáltunk a mezőre, eleredt az eső, vissza kellett menni az autóhoz. De pár perc múlva elállt, és a nap is kisütött. Akkor visszabátorkodtunk, és még egy kis ideig gyönyörködtünk a tájban, fotóztunk. :) 

Eddig is szerettünk kirándulni, de most, hogy csak a természetben lehetett sétálni, és még csak most kezdenek újranyitni helyek, még fontosabbá vált számunkra, hogy valamilyen erdőt, mezőt, külső helyszínt meglátogassunk. (Legalábbis nekem, mostanában mindig mehetnékem van valahová, és csak úgy szívom magamba a színeket, hangokat, illatokat!) :) 

A természetben annyira tudom csodálni Isten alkotásait, az Ő kreativitását! És olyan hála, békesség tud betölteni, ami csak Tőle jön. Ezeket a pillanatokat szeretném elraktározni a későbbiekre is! Hogy a szürke/szürkének látszó hétköznapokon is meglássam a csodát, a szépet! :)

Apák napja

Idén pont egybeesett a diplomaosztóm évfordulójával. :) A Google ismét előhozta nekem a régebbi képeket. Találtam egy szép verset is, Aranyosi Ervintől :) azt is átküldtem Apának. És aztán telefonon is beszéltünk. A beszélgetés volt a legszemélyesebb, és azt tartom a legfontosabbnak. Nem a Facebookon való dicshimnuszok zengését...én nem olyan vagyok, és szerintem egy ilyen ünnep mindig a személyről, és neki kell szóljon, nem az internet világának.
Szóval én a közösségi médián mindig visszafogottabb vagyok, és inkább személyesen osztom meg a gondolataimat, érzéseimet másokkal.

Az utóbbi években lett hangsúlyosabb ez a nap Magyarországon. Itt, Angliában már korábban is ünnepelték. Mindig június 3. vasárnapján tartják. Szóval a dátum változik..

Szerintem jó ötlet, az apáknak is ugyanolyan fontos szerepe van a család életében, mint az anyáknak. Csak esetleg más területen. De a szerepek családonként eltérőek is lehetnek. Már nem csak az apák dolgoznak, de azért mégis az anyák vannak többet a gyerekekkel. Viszont van, amit a gyerekek csak az apától, vagy az apától tanulnak, kapnak meg. Jól van ez kitalálva!

Áldottnak érzem magam, hogy még élnek a Szüleim, és hogy szeretetben neveltek fel bennünket. Nem hanyagolták el a fizikai, lelki, szellemi szükségleteinket. Szerettek, tanácsoltak, áldozatokat hoztak értünk. Imádkoztak velünk és értünk. A javunkat akarták.

Apának én voltam a kicsi lánya :) Hamar le tudtam venni a lábáról! Azért mindenbe ő se ment bele :))
Mostanra vannak témák, amikben eltér a véleményünk. De a fontos pillanatokban mindig ott áll mellettem, mint a fenti képen is!

3 kép, 3 mondat :)

Lackfi-vers margójára

Uram, szeretnék hűséges társat,
aki kitart mellettem egy életen át,
akkor is, ha fogatlan, ráncos vagy
mozgásképtelen leszek, akkor is,
ha megkopaszodom vagy folyton
zsörtölődöm, főzzön remekül,
legyen házias, és ne essen le az ujjáról
a gyűrű, ha rendet kell csapni idehaza,
szerintem jobb, ha varrni is tud,
de az se baj, ha nem úgyis csupa
új ruhákban szeretek járni,
legyen szép, de ne kihívó, mert
a csudának van kedve csatázni
az első helyért, legyek biztos befutó,
legyen ízlése az öltözködésben,
villoghasson vele az ember
nyilvános eseményeken, és fotogén
is legyen, mindig róla kérdezzék
a partifotókat nézegetve, hú,
ki ez a csaj, legyen elmés és okos,
de azért nálam ne legyen okosabb,
szeresse a gyerekeket, és tudjon is
velük bánni, de azért a szakmai
karrierjével is büszkélkedhessek el,
mely persze mindeközben az enyémet
nem homályosíthatja el, legyen
alkalmazkodóképes, viselje el
apróbb hibáimat és tökéletlenségeimet,
ha engem nem zavarnak,
akkor ő is igazán ki fogja bírni mindet.
Ja, nem.
Uram, változtass meg engemet,
hogy alkalmas legyek az együttélésre,
hogy hűséges legyek és alkalmazkodóképes,
hogy jó legyen velem lenni, és ne mindenki
az óráját nézze titokban, mikor
lépek már le, kérlek, botlassz bele
legkülönfélébb hibáimba, elviselhetetlen
szokásaimba, és adj erőt,
hogy változtassak rajtuk,
tekintsek minden kritikát,
még a rosszindulatúakat is
javítási javaslatoknak,
ne könyveljem el magamat
olyannak, amilyen vagyok,
akarjak minél inkább
általad álmodott
önmagammá lenni,
olyan valakivé,
akivel érdemes élni.
#joejtpuszi

Megosztottam ezt a verset az idővonalamon, Lackfi János írta. Ketten már jelezték, hogy nem értik pontosan, mire is célzok?! :) Hiszen ő férfiszemmel írta a nőkről. De én nőként értelmeztem, magamban átváltoztatva az egész mondanivalót, a férfiakra megfeleltetve. Nos, csak arra gondoltam, hogy miközben elvárásokkal tele várjuk a jövendőbeli társunkat, (nekem is voltak elvárásaim, ki gondolta volna...) nekünk (is) megfelelő társsá kellene válni közben...sőt, inkább magunkon dolgozni, mint a másikat készen, tökéletesen megtalálni...vagy megpróbálni megváltoztatni rajta a nem tetsző részleteket...csak erre gondoltam, hogy én tegyem meg az én részemet, hogy velem legyen jó, és érdemes élni. Nem emeltem ki, de a hibáimon dolgoznom kell, a kritikákat jobban kellene tudjam fogadni (bárkitől is), és a vers vége, szerintem az mindent összefoglal! Hiszen Istennel, rá figyelve igazán megtalálhatom magamat,, meg hogy mi a fontos, és hogyan válhatok neki tetszővé, hogy olyan életet élhessek, amilyet Ő eltervezett a számomra, és akkor biztos, hogy érdemes lesz sokáig velem élni! ;) ... 

13. hét

Ennyi ideje tart az Egyesült Királyságban a karantén. Az első hónapban Dáviddal mindketten itthon voltunk, aztán ő visszament dolgozni, és így egyedül maradtam itthon. Telefonon, interneten keresztül beszélgettem családdal, barátokkal, munkatársakkal. :) 

Azóta az imacsoport és a gyülekezeti alkalmak is online vannak, tehát csak vásárolni és egy-egy séta, kirándulás alkalmával hagytam el a lakást. Tegnap viszont meghívást kaptam egy kerti partira, hiszen már szabad kisebb csoportokban találkozni, szabad téren (például kertben), betartva a 2m. távolságot. Így leporoltam a biciklimet, és elindultam. Nagyon hamar odaértem, nagyon jól telt a délután. Olyan értékes volt számomra, hogy végre barátok közt lehetek, valóságosan látjuk egymást és beszélgethetünk! Mire hazaértem, Dávid is itthon volt. Jót beszélgettünk az élet nagy dolgairól, ő mentateát, én koffeinmentes kávét ittam. Egészségünkre! :)

Hálaadás :)

Többször olvastam, hallottam róla, és kaptam bátorítást arra, hogy tartsam számon, miért lehetek hálás. Volt olyan időszak, amikor 100 napig minden nap listát írtam a hálaokaimról. Nemrég olvastam egy könyvet, Ann Voskamp- Ezernyi ajándék címmel, maga a szerzőnő is listát írt a hálaokairól, a mndennapi szépségekről. Azóta tudom, hogy lehet kategorizálni a hálaokokat: látható, hallható, tapintható, ízlelhető, érzékelhető...volt, amikor ilyen listát is írtam (egy kihívás alapján, minden héten más-más típusba tartozó hálaokokat kellett feljegyeznem :) )

A hálaadás arra irányítja a figyelmünket, amink van, ahelyett, amink nincs. És arra, ami nekünk van, nem arra, ami a másé. A hálaadás még több hálaadást hoz maga után. Kicsit olyan, mint a Polyanna nevű kislány öröm-játéka: ő mindenben próbálta megtalálni azt, aminek örülhet. Nem a rossz dolgokért adott hálát az életében, hanem azért, hogy nem érte mégrosszabb...

A hálaadást a nehéz időszakokban is lehet gyakorolni, pont úgy, ahogy már fentebb leírtam - meglátva, hogy mi az, aminek abban a szituációban is örülhetünk. Persze, olyankor azért néha nehezebb...

Nekem a hálaadás azt is jelenti, hogy Istennek köszönöm meg azt, amim van, azt, ahol tartok, azt, ami még lehetek...illetve, azért is hálás lehetek, mert tudom, hogy Ő szeret, Ő gondot visel, és Ő látja, amit én nem. :) Tehát, így Rá irányul a figyelmem, és arra, ahogyan Ő kézben tartja a dolgokat! :)

Szóval, ma arra gondoltam, leírom, most miért lehetek hálás, a teljesség igénye nélkül:

Hálás vagyok az egészségünkért, hogy van, hol laknunk. Hálás vagyok a férjemért. Hogy már nyolc éve ismerhetem (akkor találkoztunk). Hálás vagyok, hogy tanulhattam azt, amit szeretek, és elvégezhettem. Ennek is nemrég volt évfordulója, mikor diplomás ovónéni lettem. :)
Hálás vagyok, hogy van munkánk, és azért, hogy a családtagjaink is jól vannak. Hálás vagyok az újabb hétvégéért, mert ilyenkor több időt tölthetünk együtt. Most hálás vagyok az újabb napsütéses időért is. Hálás vagyok a gyülekezetért, a barátokért, az imacsoportért. Hálás vagyok, hálát adok Isten szeretetéért, gondviseléséért. Hálás vagyok a múltbeli megtapasztalásokért, amikre visszanézve könnyebb nem aggódnom a jövő felől. Hálás vagyok azokért az alkalmakért, amikor Isten valamitől megőrzött: például utazások során balesetektől. És hálás vagyok a mai bátorításért is:

Nagylelkűség

Ez volt a téma a tegnap esti házicsoportban, amit Zoom-on keresztül tartottunk. Először azt tanulmányoztuk, hogyan nyilvánul meg Isten nagylelkűsége felénk a mindennapokban: a világban, a személyes életünkben, a Bibliai történetekben. Beszéltünk arról, mi miatt idegeskedünk leginkább mostanában, és hogy Isten szeretete és törődése hogyan írhatja ezt felül...

Aztán következett, hogy sokszor arra fókuszálunk, amink nincs, és így méginkább kezdjük hajszolni a földi javakat. Pedig Istenben bízva megtapasztalhatnánk az igazi biztonságot, békességet. 

Mi az egészséges? Felhalmozni, gyűjteni magunknak, és nem adni nagylelkűen, vagy mindig mindenből adni? Akkor is, ha nekünk már nem marad?

Csak a pénzünkkel lehetünk nagylelkűek? Mi a helyzet az időnkkel, törődésünkkel, imatámogatásunkkal, más alapanyagainkkal, ötleteinkkel?

A végén oda jutottunk, hogy Jézus szegénnyé lett értünk, hogy mi általa gazdagok legyünk (ez nem földi gazdagság!) Ő sem volt gazdag a földön, de rengeteg kincse volt a mennyben. Jézus nagylelkű volt, de Ő sem feltétlenül a pénzével. Fontosabb, hogy milyen a szívünk állapota amikor adunk, mint az, hogy kinek mennyit adunk..

Egyikünk rávilágított arra is, hogy: Mi, mint kis közösség, felelősséggel tartozunk egymásért. Adunk, hogy akinek szüksége van, legyen neki, és mikor nekünk van szükségünk, mi is kapunk...mindenki annyit tesz bele, amennyit tud, jó szívvel...(pl. az özvegyasszony odaadta a két fillérjét, neki az volt mindene, más meg a fölöslegéből adott...) 

A leginkább helyes hozzáállás, hogy nagylelkűek vagyunk, mert Isten is nagylelkű hozzánk! Adunk, mert mink van, amit ne kaptunk volna mi is. És nem érdem ez, hanem kegyelem! 

Tanulnunk kell elfogadni, és tanulnunk kell adni... :) 

Ének a bodzáról :)

https://soundcloud.com/afarkasb/sets/bodzavirag

Kisiskolás koromban zeneiskolába jártam, kórusban énekeltem. Akkor énekeltük ezt az éneket, több szólamban, zongorakísérettel. Azóta mindig eszembe jut a bodzáról. 😊
Tegnap ilyen nosztalgikus hangulatban voltam. 😉

Szeretek énekelni, hiányzik, hogy most nem gyűlünk össze a gyülekezetben, ahol közösen is szoktunk énekelni. Így itthon énekelgetek, magamban. Mostanában a Spotify-on hallgatok keresztény, dicsőítő énekeket, azokat éneklem én is mosogatás, főzés közben.😀

Néha olyankor is éneklek, mikor Dávid itthon van, de legtöbbször szégyelős vagyok még előtte is. Mert egyedül nem szeretek másoknak énekelni...izgulok, és elrontom. De legutóbb, mikor hallotta, Dávid azt mondta, olyan szép volt! Ez pedig olyan jól esett, bátorságot adott! 😊

Középiskolában tanultam énekelni, a tanárnénim nagyon aranyos, kedves, őszinte volt. A bemelegítéseknél már ösztönzött, hogy még fennebb, még fennebb- mikor skáláztunk. Szép magasságok kijöttek akkor belőlem, de nem leszek soha koloratúr szoprán. Inkább mezzoszoprán, ami az alt és a szoprán között van... 😉

Mondjuk, az klasszikus éneklés volt, de az áriázás, meg az operaénekesség nem annyira az én stílusom, és hát testalkatom sincs hozzá. A sikeresebb volt évfolyamtársaim, tanszaktársaim egy kicsit teltebbek, na. De az alapokat nem ártana nekem is gyakorolni...mert kell a jó támasz, ezt már megtapasztaltam. Kislányként még elment a torokhang, de mostanra már érzékelhető a minőségbeli különbség. És a hangszalagok is izmok, gyakorlással izmosodnak, egyébként elkényelmesednek. Na, ezt is megtapasztaltam! 😁

Most, a karanténban, van lehetőségem énekelni itthon, gyakorolni a hangzást, a magasságokat, díszítéseket. És miközben itt egyedül éneklek, hiszem, Isten hallja és örömét leli benne. Mert tőle kaptam alapból a tehetségemet, ezt nem tagadhatom. Mikor nincs kitartásom gyakorolni, meg nem tetszik, ahol tartok és abbahagynám, olyankor mindig jön egy gondolat, hogy én ezt nem áshatom el...És igazából az éneklés nekem, -akérmennyire nem tökéletesen megy, pedig azt szeretném, -olyan, mint az imádkozás. Istenhez közel viszi a lelkem. Akár vidám, vagy szomorú hangvételű az ének.

Szóval folytatom, amíg élek! ♫♪♩

Bodzavirágos, esős hétvégi kirándulás ^_^

Sok eső esett a héten. De elhatároztuk, hogy hétvégén akkor is elmegyünk kirándulni, sétálni! És milyen jól tettük. Autóval 10-15 percre mentünk, és nem csak mi voltunk a parkolóban. Mások is kikívánkoztak, az időjárási viszontagságok ellenére. Felhúztuk a vízálló nadrágot, és a gumicsizmát, és elindultunk az erdő sűrűjébe vezető ösvényen. (A kabátunk eleve vízálló ;))
Tettünk egy nagy kört erdőn, mezőn keresztül, ilyen nyilvános gyalogúti jelzéseket követve. Utunk során egy tóparton is megálltunk, körülnéztünk. Szívtuk magunkba az erdő friss levegőjét, az eső-áztatta fák, és az újra zöldülő fű illatát. (Hamar szárad, ha sokáig nincs eső...) Hallottuk madarak csicsergését, láttuk a hattyúk kecses úszását, és ahogy bedugva fejüket a víz alá, ennivalót kerestek. 

Bodzát is találtunk. És mivel most felkészülten érkeztem, volt egy szatyrom, amit teleszedhettem :) Dávid is kedvet kapott, a magasabb ágakról ő is szedett bodzát ;)
Úgy örültem, minden szép, nagy bodzatányérnak! Mire visszaértünk az autóhoz, az eső is elállt, a Nap is kisütött! :) Itthon aztán megmostam pár bodzatányért, és elkészült a bodza-ital is, cukorral, citromlével ;)  

nyilvános gyalogút jelzés

Bodzavirág

Felavattuk a gumicsizmáinkat ;)

Idill

Bodza-ital ^_^

Identitás-tudat, Trianon 100 évfordulóján

1920-2020 

🇬🇧 A day to remember.
04.06.1920.

I was born in Romania, as a Hungarian. I lived in Hungary, as a Hungarian. Now, I am a Hungarian from the UK. You see?! Borders don't change that identity.
But I am a christian. So my main home will be in Heaven! 



🇭🇺 Egy nap, amire emlékezünk.
1920.06.04.

Romániában születtem, magyarként.
Éltem Magyarországon, magyarként.
Most magyar vagyok az Egyesült Királyságból. Érted? A határok nem változtatják meg az identitást.
De keresztény vagyok. A legfōbb otthonom a Mennyben lesz!

Ezt osztottam meg ma az instagram oldalamon. Én ebben nőttem fel, mindig is tudtam, mi a Trianon. Mert az őseim és így az én életemet is gyökeresen megváltoztatta. Fizikailag. Egy határ felhúzása. Emberek bekorlátozása egy másik országba. Az anyaországtól elszakított magyarok áldozatai lettek egy fölöttük meghozott döntésnek. Az őseim és én éltünk benne. Ez is egy örökség.

Attól, hogy ez a változás megtörtént, mi nem szűntünk meg magyarnak lenni. Fájdalmas az igazságtalanság, ami a múltban történt. De azt hiszem, visszavonhatatlan. Akik más országban éltünk, tapasztalhattunk sok bántást is emiatt. Magyarországon meg amiatt, hogy Romániából költöztünk oda...Egyedül itt, az Egyesült Királyságban nem tapasztaltam még kirekesztő bánásmódot amiatt, hogy nem brit-angol vagyok. És itt jött elő igazán bennem a kérdések sorozata, hogy ki is vagyok?!

Minden bemutatkozás után, amikor mélyebben elbeszélgettünk magunkról, és előjött, hogy Magyarországról jöttem, de amúgy Romániában születtem...van, akinek itt is meg kell mondanom, hogy attól én még magyar vagyok :) Magyarnak születtem, és amíg élek, magyar leszek!

Ezt senki nem veheti el. Egyszer azt olvastam, hogy mindenki a saját anyanyelvén imádkozik és számol a legkönyebben, és tényleg így van. Be lehet gyakorolni idegen nyelven is, de alapból magyarul jön :)

Hálás vagyok, hogy amikor mások megkérdőjelezték, és esetleg kijavítottak, vagy megpróbáltak meggyőzni arról, hogy én nem is vagyok igazi magyar- például, amikor ide kiköltöztünk- Isten megvigasztalta a szívemet, és visszaadta az identitástudatomat. A magyart is, és azt is, hogy elsősorban az Ő gyermeke vagyok, bárhol is vagyok.

Ezzel a békességgel a szívemben tudom, hogy elsősorban keresztény ember vagyok ezen a földön, és a Mennybe tartok. Az az én igazi hazám.

És ha egyszer gyermekeim lesznek, őket is erre szeretném nevelni. Hogy tudják, hogy kik ők itt a földön, de fontosabb legyen az, hogy hova tartanak! :)

Jó szomszédi (v)iszony

Gondoltam, leírom ezt a történetet, hogy megmaradjon itt is, emlékbe.

A karanténban feltűnt, hogy az új szomszédaink napközben is többször csapkodták az ajtót. Mióta beköltöztek, rendszeresen becsapták este későn, amikor megérkeztek, vagy bejöttek az esti cigizés után.

Mivel én is egész nap itthon vagyok, ezért elég zavaró volt a napközbeni csapkodás. A bejárati ajtókon volt is figyelmeztetés, hogy halkan csukjuk az ajtót, és egy ideje azokat valaki leszedte...

Ki is figyeltem, hogy ők csapkodnak, mert mikor egyik ajtón bejöttek, és a saját lakásukba bementek, akkor is csapódott az ajtó.

Párszor nagyon felhúztam magam esténként. Mikor 10 után próbánék elaludni, és ők izomból bevágják, pedig rugó is van rajta, hogy épp csak visszalendüljön, de ne csapódjon. Ki is próbáltam, nem lehet átlagos ajtócsukással az ajtót becsapni, mert a kis szerkezet ütéscsillapítóként funkcionál rajta. Szóval biztos voltam benne, hogy direkt csinálják, hogy annyira meglendítik, hogy az már csapódik...vagy még löknek egyet rajta, hogy biztosan bezáródjon, különben kintről is simán be lehet nyitni. De én ezt halkan szoktam megoldani...szóval úgy is lehet.

Egy ilyen, már sokadik, csapkodós nap és este után, másnap rákerestem az interneten, hogy mit kell ilyen helyzetben tenni, írni. És találtam pár jó sablont, a zajszint csökkentésére való kérelemhez.
Így hát írtam nekik egy udvarias levelet, amiben megkértem őket, hogy ha lehet, este ne csapkodjanak már...és bedobtam a postaládájukba. Névtelenül.

Tudtam, melyik volt az a pillanat, amikor elolvasták, mert utána egész délután csapkodtak. És a felső szomszédék is, akikkel jóban vannak. Még másnap egész nap is csapkodtak. Akkor kezdtem megbánni, hogy jeleztem feléjük, és majdnem felfedtem magam, olyan mérges voltam!

Másnap aztán elmúlt a vihar, nem volt több csapkodás. Pedig már kezdtem utánna nézni, hogy milyen telefonszámot hívjak, hogy hivatalosan is értesítsék őket.

Most már a következő az lesz, mikor megkérem őket, hogy ne itt a külső bejárat előtt cigizzenek, ha lehet, mert az a füst pont az ablakunkon száll be, ha épp nyitva az ablak...és mindig szét kell nézzek, vagy hallgatózzak, hogy amikor ők ide kimennek, akkor ne hagyjam nyitva az ablakot, mert úgysem a friss levegő fog bejönni :(