Nekem személy szerint most elég furcsán indult az új év. Kaptam egy nagy pofont az élettől, a munkahelyemtől. Volt egy szituáció, amiben én hibáztam, és most ott tart a helyzet, hogy miután minden körülményt kielemeztek és figyelembe vettek, egyedül én vagyok a hibás a történtekért.
Egyszerűen azért, mert stresszes voltam, nem jól ítéltem meg a helyzetet, és szavakkal nem kértem segítséget. Mert az angolok addig nem segítenek, amíg valaki nem kéri… főleg ha nem vagyunk túl közeli ismerősök, barátok. Mert amúgy egymásnak felajánlották már többször is a fülem hallatára a segítséget. Volt, aki nekem is, korábban! (Ezt nem felejthetem el!)
Pont a múlt hét elején gondolkodtam el azon, hogy úgy nem igazán érzem a helyemen magam, szeptember óta voltam ebbe a csoportba átrakva. Pénteken pedig történt ez az eset. Hozzá kell tennem, hogy az összes kicsi ovisunk taknyos, némelyik köhög, két-három naponta valaki lázas, és múlt péntek reggel én is torokfájással ébredtem, nem bírtam kikelni az ágyból. Utólag, már átgondoltam, akkor kellett volna betelefonáljak, hogy beteget jelentsek... de bementem, hogy ne miattam legyenek kevesen a munkára. Emiatt még mindig beteg vagyok, mert a hétvégét szinte végig idegeskedtem amiatt a pénteki hiba miatt. Hétfőn és szerdán voltam elbeszélgetéseken. Betegen toltam végig ezt a hetet is, mert akartam tudni, hogy mi van, mi lesz. Nem erre számítottam…de ha Isten megengedte, akkor ezt kell elfogadnom. Még ha nehéz is. Mert én igyekeztem…
Ami viszont bíztató az egészben, hogy a héten volt egy kis mozgás a csoportok között, tőlünk elmentek és jöttek is hárman. Kicsit más lett most így a csoport dinamikája, amit részben örömmel fogadtam. Egy munkatárs fog kicsit hiányozni, vele kezdtünk kicsit jóban lenni, de még az ovin belül fogunk találkozni. Akik pedig jöttek, azokkal meg most tudok majd igazán megismerkedni, úgy, hogy most végre nem én vagyok az új, hanem ők. Mondjuk nekik másabb lesz, mert nem egy összeszokott csapatba próbálnak meg beilleszkedni. És ráadásul mind angolok.
Szoktam érzékelni, hogy mikor nagyon szeretném magam jól kifejezni, akkor elkezdek hebegni-habogni, és nagyon rosszul érezni magam utána. Szerintem egyikük konkrétan hülyének néz, pedig vagy tíz évvel fiatalabb nálam. Önbizalma viszont van.. borzasztó rosszul esik, sosem voltam buta!
De előfordult már az is, hogy helyesen mondtam, amit közölni szerettem volna, és félreértettek, vagy meg sem hallottak… nem tudom, ez mennyire volt szándékos részükről, vagy az ördög mesterkedése inkább…
Az a munkatárs, aki velem egyidőben érkezett a csoportba, nemrég felmondott, mert elköltöznek. Igaz, ő csak két napot dolgozik, de ő picit jobban ismert és értett engem. Viccelődött is, bevont a beszélgetésekbe is. Hiányozni fog ő is!
Most iszonyatosan stresszes vagyok, az elmúlt napokban négy órákat aludtam; és fáradt vagyok, mert mikor alud(hat)nék, akkor is sokat stresszelek. 😔
Ma, mikor felkeltem és azon gondolkodtam, hogy ma nem kéne így bemenni a munkába, sírógörcsöm lett a fáradtságtól, a betegségtől, a kialakult helyzettől, és még a nőket érintő havi hormonális változásoktól is, hogy minden kerek és egész legyen.
Érdekes módon az áhítatokban pont a munka és magánélet közötti egyensúlyról volt szó, pont olyan üzeneteket kaptam a napokban, amire épp szükségem volt. Egy biztos, át kell gondoljam a szerepemet, a befektetett energiáimat, hogy hogyan és hova tovább a jövőre nézve! Ebben kérem Istentől a vezetést, bölcsességet.
Nem egy munkatárs ment el az utóbbi hónapokban, találtak jobbat, nekik megfelelőbbet. Mindenütt hiány van itt is, talán egy kisebb, családiasabb helyen engem is tárt karokkal fogadnak!
Az egyik nagyon közeli barátom mondta nekem mostanában, hogy Isten sokszor nem úgy munkálkodik, ahogy mi azt elképzeltük, de akkor is az a legjobb számunkra…
Még nincs éves igém, mert ami az év első napjain állandóan szembejött velem, azt nem gondoltam, hogy Isten komolyan gondolja. Pedig annyiszor hozta már elém az elmúlt években is, a legtalálóbb élethelyzetekben,
de most kicsit elcsépeltnek éreztem:
De ha idén ismét megvalósulna, én nagyon hálás lennék!
Megint elhatároztam, hogy most nagyon figyelni akarok Istenre, hogy mit akar hogy kezdjek az életem hátralevő részével, mit akar tanítani nekem, hol szeretne látni és hogyan tudok beleállni az Ő tervébe.
