Ez meg az :)

 Szomorúan konstatáltam tegnap, hogy Magyarország lezárja a határait...és nem fogadják el a külföldi negatív teszteket. Csak a magyart, ami fizetős...Ez még nem is lenne olyan nagyon felháborító, mert ha mindenáron menni kéne, kifizetnénk..de, hogy külföldi foci-szurkolókat meg beengednek két negatív teszttel, amit nekik nem kell kifizetni, na ennél a pontnál azért már felháborodtam! 

Még jó, hogy nem lenne semmi fontos elintéznivalónk mostanában! "Csak" családlátogatásra mentünk volna, mert már rég voltunk otthon... de ezt a fent leírt dolgot igazságtalanságnak tartom. És az igazságtalanság az egyik olyan téma, amit a leginkább nem szeretek. Dühít és/vagy fáj, ha valakit igazságtalanság ér, vagy ha engem ér, és én is szeretek igazságos lenni, olyan helyzetekben, ami rajtam múlik. De most ezt a témát el is engedem. Alkalmazkodunk, elfogadjuk és újratervezünk. Hála Istennek, nem maradunk le fontos családi eseményről vagy ügyintézésről az elkövetkező hetekben!
És ahogy eddig is, ezután is tudjuk tartani telefonon a kapcsolatot. Persze, élőben más, na de ezt mi választottuk...
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ma reggel érdekes megtapasztalásom volt. Egy gondolat futott végig a fejemben: "Kár, hogy ma is online van Istentisztelet, még mindig nem lehet gyülekezetbe menni!" erre nem sokkal később ezt olvastam az instagramon, valaki megosztotta:

"Isten nem arra hív, hogy gyülekezetbe menjünk, hanem, hogy a gyülekezet legyünk."

Nos, ez egyértelmű válasz volt a gondolatomra. És örülök, hálás vagyok azért, hogy legalább képernyőn részese lehettem az alkalomnak, és tartozhatok Isten gyülekezetébe, családjába! Ilyen lelkülettel vettem részt a ma délelőtti alkalmon. A 23. Zsoltárhoz tartozó, utolsó igehirdetés volt a 6. vers alapján:

"Bizony jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben."

Hálás vagyok, hogy Istenhez lehet jönni, Vele lehet lakni, élni. Istenhez nem kell előre bejelentkezni. A maszkot le lehet venni, nem kell távolságot tartani. Nem csak egészségesen lehet elé járulni...

Mert Jézus kifizette az árat! Ő ma is vár, keres, megtalál, és haza vár! :)

 

Így néz ki egy képen az utóbbi két hetünk...a zsebkendőt sem felejtettem el, hanem elfogyott 🙄 A köhögést meg nem tudtam lefotózni 😅 de kösz, jól vagyunk, lassan vége ennek a hétnek is! 😉  Azért vagyok hálás, hogy nem kellett itthon maradni vagy orvoshoz menni. 👍

Csak megjött az esős, hideg, nyákos ősz...dehát ez itt Anglia, kérem szépen! 🤣 Hazahoztam valamit az oviból, és azt át is adtam Dávidnak, mert mindent is megosztunk. 😉 De idén elmegyek influenzaoltásra, legalább az ne ragadjon rám!

 

Ez a rózsa piroslik a hétköznapi szürkeségben 😍🌹

Ezek a kis kaktuszok meg már nőttek egy kicsit, mióta hazahoztuk őket az IKEA-ból... 😉🌵

Kint most is esik az eső, olyan jó most a melegből hallgatni a kopogását. Most nem ázok, nem fázok és nem sietek. Csak értékelem, megélem az itthoni pillanatokat. Dávid már elment dolgozni, és megint egyedül maradtam. 

De már nem érint rosszul, most nem fáj...a karanténban megtanultam kezelni a helyzetet (a Drágám szinte végigdolgozta. 😌) Most pedig jól jön egy kis csend a zsúfolt munkanapok után. 

Aztán lesz még szép, szabad nyarunk, hiszem, és eső után jön még szivárvány! 

Ezernyi ajándék

Tegnap este egy bejegyzésre akadtam, ami bátorított a napi hálaokok összeírására. Az eredeti ötlet Ann Voskamptól származik. Olvastam a könyvét, amiben erről nagyon szépen és mélyen ír, hogy ő hogyan kezdte el összeírni a mindennapjai ezernyi ajándékát. Nagyon jó könyv, szívesen ajánlom elolvasásra! 😉 A címe: Ezernyi ajándék ☺

Aztán eszembe jutott, hogy van egy nagyon szép füzetem, ami tavaly óta üresen áll, és tettem egy olyan -kicsit bátortalan, de izgatott - elhatározást, hogy elkezdem írni a saját 'ezer ajándékomat' 😉😊 

Pont jól fog jönni, mert kezdődik az esős, hideg, egyre sötétedő ősz...😅  és milyen jó lesz felírni, visszaolvasni, visszaemlékezni! Újra és újra hálát adni, mert: 

'A hálaadás mindig megelőzi a csodát.' 

A héten

 

ezt tapasztaltam. A változékony időjárás, a szél, amiben minden nap biciklizek, a megtörölgetett orrocskák mind hozzájárultak ahoz, hogy én is lebetegedjek. Egy kis kaparó torokfájással kezdődött. Aztán, ahogy lenni szokott, folytatódott. Egyik nap többször tüsszentettem, mire a munkatársam megjegyezte: "Biztosan a Corona! 😁"  Nos, lázam nem volt, így nem hinném. 😉 

Egész héten kúráltam magam, és vártam a hétvégét! 😊 Most itt van, én meg tovább regenerálódhatok!

Annak örülök, hogy nem lett rosszabb, sőt, már javultam valamennyit, és hogy nem a szabadságomon robbantam le! 😉 Na meg, hogy végülis, csak végigcsináltam ezt a hetet is, kegyelemből! 🙏

Lassan egy éve

 dolgozok a baba-csoportban 👶. Két éves kor alatti gyerekekkel. Egy kivétellel, mindegyikük betöltötte már idén a 2 évet, és lementek a tipegő csoportba. Jöttek új kicsik. :) 

Aki maradt, ő is nemsokára betölti a második évet. De ő egy picit más bánásmódban részesül, fejleszteni kell. Mindenféle szakember jött hozzá, tesztelték a látását, hallását, mozgását. Speciálisan kell etetni, külön tartásjavító széke van...Minden alkalommal mutattak gyógytorna gyakorlatokat, pozíciókat, hogy mit gyakoroljunk. Hason lenni nem szeretett, inkább felült, így nem tanult meg kúszni-mászni, csak a fenekén ülve lökte magát előre a kezeivel...Nagyon gyorsan haladt, a szoba egyik végében letettem, és pár perc alatt a másik oldalon talált magának játékot. 😀  Tavaly óta rengeteget fejlődött, sokat változott! Aztán jött a karantén, és hónapokig nem láttam. Csak elképzeltem, mire lehet képes azóta.😉      Júliusban már felállt a bútorok mellett, és lépegetett segítséggel.😉 Egyfolytában sétáltunk, felálltunk, erősítettük tovább a kis lábizmokat, és a karokat is. Most már egy kis kerekes járássegítőt is eltologat a szobában, meg az udvaron is. Beszélni nem tud, de megérteti magát, jelzi, hogy mit szeretne. Főleg, ha valamit nem szeretne! 😎 Mosolyog, mikor éneklek neki, szeret libikókáni, és ölbeli játékokat játszani, na meg a hajamat meghúzigálni...😁. Ma pedig bemutatta, hogy kúszni is tud ám, ha csak kevés ideig is! Mindig úgy örülök, mikor egy újabb mérföldkőhöz érkezik! Jó látni, átélni a fejlődését! Sok türelem, és bíztatás, na meg kitartás eredménye, és hogy akkor is csináljuk a gyakorlatokat, ha eleinte nem igazán szeretné...hozzászokott, és ő is érzékeli, ahogy kinyílik a világ, egyre több mindenre képes, és egyre magabiztosabban mozog. 😏

Amennyire izgultam az elején amiatt, hogy én leszek érte felelős a csoportban, annyira megszoktuk, megszerettük egymást! Igaz, hogy múlt héten megharapott, mert nem azt csináltam, amit szeretett volna, de azóta már kibékültünk, és újra mosolyog, ha meglát! 😊

 Mostanában azt figyeltem meg, hogy aggódok bizonyos szituációk kimenetele felől, és forgatókönyveket gyártok le a fejemben, hogy felkészüljek mindenre...aztán teljesen simán lezajlanak ezek. Nem is lett volna szükségem aggódni, félni, idegeskedni...

Helyette foglalkozhattam volna többet valami mással, ami igazán fontos lett volna. De mivel aggódtam, sok másról elterelődött a figyelmem, vagy nem maradt rá energiám... most ezt is tanulom. Észrevenni azokat a helyzeteket, ahol kísértésbe, az aggódás csapdájába esek, és az energiámat elpazarolom...jobban odatenni magam más helyzetekben, ahol tényleg teljesítenem kell. Isten tud adni ehhez is bölcsességet! 

Ez a kép is egy jó példája ennek 😉

Hétvégén ünnepeltük a 7. évfordulónkat, azóta vagyunk egy pár. 🙂 Felidéztük a nyarat, ahol minden kezdōdött, és az azt követō idōszakot is. 😉 Hálával emlékszünk vissza Isten vezetésére, gondviselésére! 

Azóta együtt utazunk át ezen az életen, és sokat változtunk, fejlōdtünk már, de még van is, hová.  😉 

Isten kezei között, és az élet 'viharaiban' formálódunk. 😏  Kíváncsi vagyok, mit hoznak az elkövetkezō évek! ☺️

🎶

 

Ez az ének jár mostanában a fejemben 🙂  olyan, mint egy imádság, mint egy megvallás. És olyan erős Istenbe vetett hitről és bizalomról énekel a szerző! 

Sokféle hang vesz körül a mindennapokban. Vélemények, álláspontok, tanácsok. És próbálok Istennek tetsző módon élni, viselkedni, megnyilvánulni. Több-kevesebb sikerrel. Keresem az Ő akaratát, vezetését. Ez az ének is erre emlékeztet, bátorít! 

A címről- Vezess, Lélek- egy igevers jutott az eszembe: Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.  Róma 8:14

Ma

  

többek között kenyeret sütöttem. Ezt most nem lisztkeverékből, hanem egy recept alapján, amit Anya küldött, amit nagynénémtől kapott, miután náluk evett ilyen kenyeret. :) 

Már egy pár hete ez is váratott magára, de most összeálltak a körülmények, és épp nem volt itthon más kenyér ;) Az összes előkészülettel és sütési idővel együtt, frissen, melegen ettük a vacsorához, mikor Dávid hazaért a munkából. Jobban sikerült, mint gondoltam ...szeretettel készült, és szerintem ez érződött rajta! :)

Ma ilyen háziasszonyos, házimunkás napot tartottam. Bepótoltam azt is, ami hétvégén elmaradt, vagy azóta újra összegyűlt. És ma újra azt éreztem, hogy szolgálatnak, szeretetteli feladatoknak élem meg mindezeket, nem csak úgy muszájból végeztem, mint már sokszor, ezelőtt. Hiszen én most elsősorban feleség vagyok, háziasszony, és az életfeladataim között szerepel az otthon rendbentartása...

Ráadásként pont elolvastam egy kis történetet, ami minderre rezonál, a könyvből, amit egy számomra kedves személy írt, és Anya ezt is elküldte, a ma megérkezett csomagban :) 

Piknik - párhuzam

 

1Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. 2Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. 3Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. 4Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal  engem.

Vasárnaponként a 23. zsoltárt tanulmányozzuk mostanában. Annyira sokat ad, megint. Pedig gyerekkoromtól ismerem ezt a részt is. Legutóbb a 4. vers alapján volt az igehirdetés. Isten nem ígérte, hogy mindig napfényes utakon vezet. Tehát, lesznek árnyékok, akár halál is, meg egyéb völgyek...de Ő velünk van. Érhet minket baj, de Ő megvigasztal..                                                                                

Sokszor a legrövidebb út egy problémás helyzetből nem a meghátrálás, hanem az, ha keresztül megyünk, átmegyünk rajta! :) És nem kell egyedül mennünk. Jó pásztorunk van, aki gondunkat viseli, felüdíti a lelkünket!

Ez a fenti kép pedig egy találó szimbólum a zsoltár első verseihez: füves táj, csendes víz, üdítő innivaló, élelem. Pedig csak piknikezni mentünk egy közeli parkba, a nagy melegre való tekintettel ;)

Witley Court and Gardens

 

Itt jártunk múlt hétvégén. Ez az épület 1655-ben már egy kis jakobiánus palota volt. Aztán ahogy az évek teltek, sok mindenen ment keresztül, szépült, épült, és tüzet is átvészelt...

Szeretek ilyen régi épületeket meglátogatni, tanulni a múltjukról, hogy kik éltek, és hogyan éltek benne az évtizedek során. Elképzelni, hogy ott és úgy járták körbe a kertet, leültek egy fa árnyékában, megcsodálták a virágokat, ahogy én is. És megvolt minden helységnek a funkciója, a berendezése...    Az épület falai, oszlopai, szépen, aprólékosan díszítettek, és kiállták az idő próbáját. A szökőkútban akkor is, azóta is víz zúdul alá...(amikor bekapcsolják ;) )

Érdekes utazás ez a múltba. Sokkal messzebre utazunk képzeletben, mint a valóságban a helyszínre megtett utunk volt :) . 

Ismét feltört belőlem az érzés, hogy milyen kicsi vagyok akár egy ilyen épülethez képest, hogy milyen kevés idő adatik meg nekünk itt ezen a földön az ilyen alkotásokhoz viszonyítva. De Isten ismer minket egyenként, és neki gondja van ránk! Ő a történelmen átívelően jelen van, és semmi nem történik az Ő tudta, akarata vagy engedélye nélkül!  

Szeretek visszaemlékezni, emlékeztetve lenni...

Ma van két éve, hogy újra óvodában kezdhettem el dolgozni.😊 Egy év esett ki körülbelül, így most lesz a hatodik megkezdett évem a szakmában. Magyarországon három helyen voltam összesen, költözések miatt is szükség volt a váltásokra. Most meg két éve élvezhetem a stabilitást az életemben ezen a téren is.                                                                                                                                   

Három csoportos, kis intézmény, mindhárom korosztállyal dolgoztam már. Gyűjtöm a tapasztalatot!😉Nem mindig könnyű, nem mindig rózsaszín felhőben úszós, nem kelek minden reggel 6-kor ugyanolyan lelkesen, főleg, ha egész éjjel fájt valamim (fejem, fogam, hasam...).                             

Nem egyformák a napok sem, és a gyerekek sem sablonosan működnek. Nekik is van nyűgösebb meg 'semmi nem jó', 'hazaakarokmenni', és 'hiányzikazanyukám' napjuk. És van a vidám, 'Abigél, játsszuk azt, hogy...', 'festeni akarok,...meg csillámport szórni a művemre', és vidáman szaladgálós, éneklős, nevetéstől hangos napjaik. 💝 

A babák meg még csak el sem tudják mondani, miét sírnak...👶De pont ezért nem unalmas, minden nap tartogat kihívásokat, meglepetéseket!  

És azért is írok most erről, mert jó visszaemlékezni ismét Isten gondviselésére, ahogy megvalósult ez az imatémám, mikor újra óvodában szerettem volna dolgozni. Felidézem a folyamatot, ahogy keresgéltem, beadtam az önéletrajzomat, elmentem interjúzni, engem választottak, elkezdtem dolgozni...🙏

Volt bennem bizonytalanság, voltak negatív gondolataim, aggodalmaim, félelmeim. Volt bennem Istenben való bizalom, hit; tudtam, hogy ha az Ő akarata, akkor minden ki fog alakulni a megfelelő időben, a megfelelő helyen, a megfelelő élethelyzetben. Az ilyen megtapasztalások a bizonyíték arra, hogy Isten munkálkodik, az Ő akaratából, beleegyezéséből történnek, vagy nem történnek meg dolgok az életünkben. 😏  

Régóta

szerettem volna már egy sajttortát készíteni. De nem volt hozzá itt ilyen nagyobb, kapcsos sütőformám. Kb. két hete kaptam egy nagyon jó receptet, és megint fellelkesültem...aztán vásárláskor nem találtam meg minden hozzávalót, és továbbra sem volt tepsim, szóval újra elmaradt. Na de a múlt hétvégére Dávid beszerezte nekem a mascarpone-t.:) Így már csak a tepsi hiányzott egy finom hétvégi desszerthez. 

Autóba ültem, elmentem megvenni, hazahoztam. Körforgalomban is vezettem, beparkoltam, maszkot húztam...nagyon kalandosnak éltem meg azt a kiruccanást. Aztán itthon mégnagyobb lelkesedéssel nekifogtam a tortakészítéshez. Hűtőben kellett pihentetni, sütés nélkül készült. Már akkor szombaton elfogyott a fele ;) Aztán vasárnap, hétfőn még eszegettük :) Pont ilyenre vágytam a hétvégi melegben!

Nem lett olyan szép, mint amilyen finom volt, és a krém csak másod-harmadnapra dermedt meg igazán, de legközelebb újra megcsinálom, és egyre jobb lesz! :) 

(az otthoni tortafomáim azóta úton is vannak, lesz itt most már több sütés, csakúgy, mint a régi szép időkben...:D)

A szavakhoz kapcsolódva :)

nem mindegy, hogy milyen környezetben vagyunk, kikkel találkozunk, beszélgetünk naponta. Nem mindegy, milyen hatással vagyunk egymásra. 

A munkahelyen is akkor tudunk elkezdeni kapcsolatokat, majd barátságot kiépíteni, ha nagyjából hasonló az érdeklődési kör, és többnyire egyezik az értékrend, a vélemény egyes dolgokban. 

Ugyanakkor egyes személyiségtípusok vonzzák, mások pedig taszítják egymást. Valamilyen szinten viszont tudnunk kell együtt működni, ha azonos feladaton, egy csapatban dolgozunk. 😏

Az egyik munkatársam mondta, hogy elég, ha egy ember bejön panaszkodva dolgozni, máris mindenki munkakedve/életkedve elmehet...de ha van egy ember, aki viszont lelkesen, energikusan, vidáman megérkezik, megadja az alaphngulatot a többiek számára is a csoportban, épületben. Ezt megtapasztalta már, és tényleg így működött...ez is lehet személyiségbeli de tanult viselkedés is...

A munkahelyen túl, az életünk más területén is lehetnek barátaink. Gyerekkori barátok, iskolai, egyetemi csoporttársak, lakóhelyünkön megismert korunkbeliek, közös albérlet, illetve az érdeklődési körünknek megfelelő helyszínekről, például táborok, fesztiválok, konfik, gyülekezet. 

Mikor Budapestre költöztem, valaki megemlítette, hogy ott évekbe telik egy baráti közösségbe belekerülni, szorosan beilleszkedni, odatartozni. Akkor is, ha nagyon igyekszik valaki. Pusztán azért, mert nagy a váltás vidék és főváros között...akkor nem hittem neki, de aztán beigazolódni látszott. Mondju túl sok időt nem töltöttem el ott, így nem tudok teljesen hitelesen nyilatkozni erről. Egy-egy barátság alakult, és mai napig van, akivel tartjuk a kapcsolatot. 💬

Aztán egy másik országba költözéskor ez a folyamat csak hosszabbodik. A nyelv, a kultúra, az értékek, az élethelyzetek eltérése miatt. Itt már nem beleszületünk, belecsöppenünk egy baráti társaságba, hanem nekünk kell megkeresni azt a csoportot, akikhez szeretnénk tartozni, akikkel összeillünk, és egy irányba tartunk (közös érdeklődés, élethelyzet, értékek).

Nekem most leginkább a gyülekezetből alakulnak ilyen barátságok. 

Lassan egy éve járok egy fiatalos háziközösségbe, amit az utóbbi időben a Zoom-on tartottunk. Nagyon értékes, érdekes embereket ismerhettem meg. Hasznos témákat boncolgatunk, igazságokat fedezünk fel együtt. Egy befogadó közösség, ahol odafigyelünk egymásra, akikkel egymást imában, és tettekkel támogatjuk. Akikkel még jobban összekovácsolódtunk ebben az egész -távolságtartást megkövetelő- szituációban. Akikkel újra és újra azt érzem, otthon van a lelkem, és otthon vagyok velük én is.  

Szükségünk van ilyen barátokra, ilyen megtartó közösségre. És szükségünk van Istenre, mindenek felett! Ma ezért is vagyok hálás, hogy rájuk találtam! Tőlük is tanulhatok, és én is adhatok magamból, meg a megtapasztalásaimból. Várom a napot, amikor újra, élőben is találkozhatunk, együtt tölthetünk minőségi időt.😉