Ez volt a téma a tegnap esti házicsoportban, amit Zoom-on keresztül tartottunk. Először azt tanulmányoztuk, hogyan nyilvánul meg Isten nagylelkűsége felénk a mindennapokban: a világban, a személyes életünkben, a Bibliai történetekben. Beszéltünk arról, mi miatt idegeskedünk leginkább mostanában, és hogy Isten szeretete és törődése hogyan írhatja ezt felül...
Aztán következett, hogy sokszor arra fókuszálunk, amink nincs, és így méginkább kezdjük hajszolni a földi javakat. Pedig Istenben bízva megtapasztalhatnánk az igazi biztonságot, békességet.
Mi az egészséges? Felhalmozni, gyűjteni magunknak, és nem adni nagylelkűen, vagy mindig mindenből adni? Akkor is, ha nekünk már nem marad?
Csak a pénzünkkel lehetünk nagylelkűek? Mi a helyzet az időnkkel, törődésünkkel, imatámogatásunkkal, más alapanyagainkkal, ötleteinkkel?
A végén oda jutottunk, hogy Jézus szegénnyé lett értünk, hogy mi általa gazdagok legyünk (ez nem földi gazdagság!) Ő sem volt gazdag a földön, de rengeteg kincse volt a mennyben. Jézus nagylelkű volt, de Ő sem feltétlenül a pénzével. Fontosabb, hogy milyen a szívünk állapota amikor adunk, mint az, hogy kinek mennyit adunk..
Egyikünk rávilágított arra is, hogy: Mi, mint kis közösség, felelősséggel tartozunk egymásért. Adunk, hogy akinek szüksége van, legyen neki, és mikor nekünk van szükségünk, mi is kapunk...mindenki annyit tesz bele, amennyit tud, jó szívvel...(pl. az özvegyasszony odaadta a két fillérjét, neki az volt mindene, más meg a fölöslegéből adott...)
A leginkább helyes hozzáállás, hogy nagylelkűek vagyunk, mert Isten is nagylelkű hozzánk! Adunk, mert mink van, amit ne kaptunk volna mi is. És nem érdem ez, hanem kegyelem!
Tanulnunk kell elfogadni, és tanulnunk kell adni... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése