A hét vége felé

közeledve kaptam egy viszonylag negatív hírt emailben, a leendō munkahelyemtōl. Úgy volt, hogy elsejével kezdek, ha minden jól megy. És itt jön a negatív folytatás, várni kell még hivatalos dolgokra, emiatt nem kezdhetek...

Picit csalódottan vettem tudomásul a fejleményeket, de rögtön eszembe jutottak bátorító gondolatok is. Isten idōzítésével kapcsolatban. Tudatosan próbáltam foglyul ejteni aggódásom csíráját és igyekezni élvezni a szabadságolásunk hátra levō részét. Ha nem gondoltam a munkahelyre, akkor könnyebb volt higgadtnak maradni. 🙂 

Megtapasztaltam az Istentōl jövō békességet, hitet, bizalmat. Pedig nagyon aggódós természetū vagyok és sok esetben/helyzetben türelmetlen is. Most mégis azt élem át, h magamat felülmúlva, türelmesen várok és remélek. Nem az én érdemem. De Isten már annyiszor megmutatta a hatalmát, az Ō jó tervét, hogy 'ha nem tenné is', szeretnék erōsen, igazán mélyen hinni és bízni Benne.

Egyébként a kirándulásunk is egy meghallgatott imádság, megtapasztalás. Wales-ben töltöttünk hat napot és egyszer sem esett az esō! Ez már a második ilyen walesi kirándulásunk, mikor azt érezzük, h Isten ránk mosolygott! Merthogy ott az év nagy részében esōs, hideg idō van...

Megannyi új élményt begyūjtöttünk, így a nyolc hónap bezártság után (legutóbb szeptemberben volt lehetōségünk szabadon, korlátozások nélkül egy hetet utazgatni, kirándulni), és jó érzés volt hazaérkezni is. Mikor majd meglátogathatjuk szeretteinket is, korlátozások és óvintézkedések nélkül, még teljesebb lesz az örömünk! 

Hétfō óta kirándulunk, töltekezünk élményekkel. És hálával. Kellett már nagyon a környezetváltás, az utazás. Nem mondom, a munkahelyen is élünk át pozitívat, de kikapcsolódásra  is szükségünk van. 🙂 Csodáljuk a természetet, a tengert, a naplementét, megunhatatlan! 

Gondolatok- érzelmek

Múlt héten eléggé összegyűlt bennem az érzelmek széles skálája. Nem igazán tudtam, hogyan is álljak hozzá mindehez. Szeretem kibeszélni magamból, de ha fáradt vagyok, akkor ez sem annyira segít. A pihenés, a 3 lépés távolság az átélt, megélt szituációktól és érzésektől, valamint a fókuszváltás kellett. Meg azok a mondatok, amiket egy hangoskönyvben mondott el egy pszichológus. Nem idézem szó szerint, de a lényege az volt, hogy természetes, ha egyszerre többféle, különböző, akár egymásnak ellentmondó érzést érzünk, élünk meg. Az érett felnőtt viszont tudja kezelni, uralni az érzéseit. Véletlenül hallottam meg, pont jókor. 🙂 Időnként jó erre emlékeztetve lenni. 👍

Ami még hasznos volt, hogy Istennek elmondhattam mindazt, ami foglalkoztatott, imában, csendben. És megkönnyebbült a lelkem. Aztán tudtam hálát is adni, mert volt, miért. Fizikailag is kipihentem magam, és most mivel vakáción vagyunk, még egy stresszfaktor kiiktatva. 😉 Töltődünk fizikailag, lelkileg, szellemileg. 😊

Egyszer régen hallottam egy nagyon találó idézetet, igyekszem a mindennapokban is gyakorolni: "Tanulj meg leborulni (Isten előtt), mielőtt kiborulsz." 

Ez a szabadság

nem épp úgy alakult eddig, ahogy korábban álmodoztunk róla. Egyrészt mind a ketten lebetegedtünk (Dávid amúgy évente egyszer szokott), másrészt az időjárás sem kedvezett. Napokig zuhogott az eső, olyan hideg volt/van, mint ősszel, és nagy szél is társult mindezekhez...🙄          

De mostanra pozitív irányba alakulnak ezek és a napokban mégiscsak lesz esélyünk elindulni, kicsit messzebbre utazni, kirándulni. Addig is, legalább sok hasznos dolgot elintéztünk és már ma is jót sétáltunk az eső utáni sáros úton, erdőben, gumicsizmában. 🙂🙃👢

Hétfőn kezdetét vette a két hetes szabadságunk. Előtte hétvégén - stílusosan, ahogy minden nagy váltás után, illetve vakáció előtt- sikerült lebetegednem. Kijött belőlem az elmúlt időszak összes feszültsége, nem alvása, és átvette a helyét a kényszerpihenő, a lazítás, és a megnyugvás. Egyébként minden reggel korán felébredek, jelez a szervezetem, h ilyenkor szoktam munkába készülődni...de még így is az a jó, hogy lassú tempóban indíthatom a napokat ;) :) 

Tegnap volt itt a gázszerelő, az éves ellenőrzést elvégezni, így délutánra semmi mást nem terveztünk be konkrétan, mert egy 6 órás idősáv volt megadva, és csak az érkezése előtt tíz perccel értesítettek, hogy mindjárt itt lesz... többnyire miden rendben volt, le van tudva egy évre! :) 

Azért tegnap délelőtt beugrottam a fodrászhoz, mert kb. utoljára Magyarországon voltam, itt azóta kétszer is magamnak vágtam a végéből... Pozitív volt az első angol fodrászos élményem. A hajam olyan lett, amilyet kértem. A fodrásznő megkérdezte, és meghallgatta a véleményem. Közben is beszélgettünk. Felfrissült a fejem, megkönnyebbült egy csomó hajtól ;) Ma pedig a Dávidét nyírtam le. :) Az övében nincs ritkítás, csak egy méretben végighúztam rajta a hajnyírót ;) 

Közben intézzük az ügyeinket; mivel idén lejár a jogosítványunk, be kell cserélnünk angolra. Ehhez papírokat kellett kitölteni, fotót kell mellékelni, postán kell feladnunk mindent. Beleértve a lejáró magyar jogsit, és egy a személyünket igazoló dokumentumot, amit majd vissza küldenek nekünk. Be kell fizetni egy csekket, és a bizonylatát mellékelni, hogy érvényes legyen a jogosítványkiállító kérelmünk. Tegnap és ma sikerült mindent intézni, aztán feladni a helyi kis postán. Tanulva az előző postai kavarodásokból, most mindent ajánlva, netes követéssel adtunk fel, így mindig látjuk, hol tart, mikor ér ide, legrosszabb esetben pedig hol vész el...

Hogy valamelyest elkezdődjön a vakációs hangulat, ma vettünk elvitelre egy nagy adag kebabot, sültkrumplival, salátával, fokhagymás majonézes szósszal. :)

A békesség

és az Istenbe vetett bizalom nagy kincs a (leg)nehezebb élethelyzetekben is. A legkaotikusabb napokon van rá a legnagyobb szükség. Amikor utolsó percben váratlan dolgok történnek, amikor előző nap három órát tudtam aludni, de nem akarok megfutamodni az utolsó nap elől. Ennek fényében teltek az utolsó munkanapjaim. A legjobb az, hogy elteltek! :)

Odatettek befejezni a papírmunkát, hirtelen nagyon fontos lett, hogy ne anélkül menjek el, prioritást élvezett, hogy ne másnak kelljen megírni helyettem. Így kaptam rá időt, lehetőséget, amit eddig is kértem már, korábban, de ugye, emberhiány miatt nem volt rá alkalom. Tegnap azzal a gondolattal a fejemben mentem be, hogy én csodát nem tudok tenni, de Isten igen... és Ő megtette! 

Megtaláltam azokat a dokumentumokat teljesen befejezve, amiknek a befejezetlen változatát nyomtatták ki...és miközben én tudtam, hogy megírtam az egészet, a kérdés és az aggodalmam tárgya az volt, hogy el is mentettem-e...és hogy elhiszik-e, hogy megcsináltam. És Isten jött, átölelt, a békességével betöltött és megtapasztalhattam azt is, amit az alábbi képen olvastam nem olyan rég. Kettő dokumentumot így is meg kellett még írnom, de legalább a gyerekekkel is tudtam még utoljára időt tölteni. :) 

Hétvégén megkaptam a második oltásomat. Ezúttal nem nézelōdtem, így nem sokkolt a látvány és a karom sem fájt utána olyan sokáig. Talán kicsit álmosabb voltam másnap... Gyorsan telik a hét, utolsó napjaim vannak hátra ebben az oviban. Rengeteg a gyerek, van munka bōven. Az új munkatársaknak nincs óvodapedagógus végzettsége. Egyiküknek még az erkölcsije sem érkezett meg, így ōt nem szabad felügyelet nélkül hagyni a gyerekekkel. Természetesen mellém rakták be. (Hogy továbbra se tudjak szabadon kimenni a csoportszobából ?!) 🙃  Egyébként nagyon ügyes, aranyos nō, sokmindenre ōt kellett megkérnem, h hozza be a csoportszobába, vagy vigye ki, és megtette, segítōkészen. Valószínūleg ebben a csoportban fog dolgozni is, de csak részmunkaidōben. 

Múlt héten jött egy új kisfiú, pici még, de már néha megtesz egy-két lépést. 😍 Mivel engem lát meg reggel elōször, így egész nap rám van szüksége, fōleg, ha fáradt. Csak velem alszik el. Aranyos dolog ez, csak a többiek kicsit féltékenyek. 😁 És nekem kell mindenkit bepelenkázni, mert érvényes erkölcsi nélkül azt sem lehet az új koleganōmnek...szóval ilyenkor a kisfiú fejezi ki nemtetszését, ráadásul jó hangosan, hogy hogy is mertem ōt letenni, másik felnōttnek odaadni, amíg én valaki mást teszek tisztába?! 😭

Tegnap délután, mikor tudtam, h fáradt és mégsem bírt elaludni, hiába ringattam, dúdoltam is neki, elkezdtem magyarul énelelni egy ovis altatót, (mivel angolul nem nagyon tudok ilyet). Arra aztán szépen elaludt.😊 A zene az mindig kéznél van nálam, és olyan jó, hogy mūködik a gyerekeknél! 🙂

Tavaly, a lezárások elején

alakult egy kislétszámú, de lelkes lányos csoportunk. Heti rendszerességgel 'találkoztunk' a Zoomon, és minőségi időt próbáltunk tölteni egymással és Istennel. Amíg én is itthon voltam, addig mindig részt tudtam venni, aztán munka mellett már kevésbé sikerült rendszeresen... egy csoportüzenetben is gyakran csevegünk egymással, így annak ellenére közösségben érezhetjük magunkat, hogy alig, vagy egyáltalán nem találkozunk fizikailag. 
Olyan támogató kis közösséggé alakultunk, ahol tudunk beszélni örömeinkről, bánatainkról, nehézségeinkről, sikereinkről őszintén. És Isten elé visszük egymást a saját csendességünkben is, meg együtt is imádkozunk egymásért. Nagy kincs egy ilyen csoport a mai időkben (is), és hálás vagyok, hogy részese lehetek! Legutóbb igeversekkel bátorítottuk egymást, és nagyon lélekemelő volt...imádkoztunk már együtt gyógyulásért, munkahelyért, lakhatásért, és mélyebb vágyért Isten megismerésére. Tanulmányoztuk együtt Isten igéjét, dicsőítettük Őt, és sorolhatnám... :)  
Harcosnők a nevünk, angolul Warrior Women, akik imában és Isten dicsőítésében harcolnak együtt, egymásért, a környezetünkért. Tudjuk, hogy Isten céllal teremtett minket és terve van az életünkre nézve. Igyekszünk keresni az Ő akaratát, vezetését. Egy testnek vagyunk a tagjai. Különböző háttérrel, eltérő élethelyzetekben, de egységben. Ebben erő van, és áldás! 
Készülünk a személyes találkozásra is, amikor élőben folytathatjuk, ami elkezdődött közöttünk! :) 

Anyák napja

Magyarországon ma van, Angliában már márciusban volt. Hálás vagyok az Édesanyámért, a még élő nagymamámért, és a mennyországban lévő emlékét is őrzöm. Őt is ismerhettem, pár éves koromig. Bár ma sem tudtam a köszöntést személyesen átadni, hiszem, hogy lesz még találkozás! Másfél éve ültünk így együtt legutóbb, de hála Istennek mindenki jól van, és lesz, kivel találkozni a jövőben! :) 

Ha fele olyan jó leszek, mint az előttem lévő példák, akkor már boldogok lehetnek a leendő gyerekeim! Óvonéniként kicsit már átélhetem ezt a szerepet...és már ez is boldogsággal tölt el. Remélem, hogy sok mindent továbbadhatok majd, amit Nagymamáimtól, Anyukámtól láttam, tanultam!