Miután hazajöttünk és szabad napos voltam, utánna még két napot dolgoztam, aztán sor került a már rég várt beavatkozásra. Most nem féltem, izgultam úgy, mint előzőleg, amikor nagyon rákészültem arra az időpontra... Ébren voltam, csak helyi érzéstelenítést kaptam, de egy kicsit lenyugtatóztak, így amiatt sem volt rossz élmény. Felhelyeztek egy szívkatétert, hogy felderítsék, hol van abnormális működés a szívemben, amivel születtem, de csak kb. másfél éve produkált először észrevehető tünetet, amivel orvoshoz fordultam és akkor kaptam ezt a diagnózist... ilyen az élet, egyik nap még fiatal és egészséges voltam -annak hittem magam, másnap meg ott álltam egy diagnózissal, kérdésekkel tele, összezavarodottan, hogy most mi van, mi lesz... mint kiderült, extra elektromos útvonalak voltak a szívemben, amelyeken mint egy rövidítésen, száguldott az elektromos üzenet a pitvarból a kamrába, és vissza is... magas szívverést, szédülést okozva - egyelőre. Ez a kondíció idővel komolyabb szívproblémákhoz vezet(het), szívbetegséget, szívmegállást is okozhat nagyon durva esetben... durva belegondolni, hogy ezzel születtem, és soha eddig nem hallottam erről, de itt az orvosok többéves tapasztalattal rendelkeznek a témában!... azt is olvastam, hogy egy babavárásnál is komplikációkat okozhat, hiszen a szív terhelése is megnő, a hormonális változások is befolyásolhatják a tünetek súlyosodását, gyakoriságát, és nem feltétlenül lehet a hatásos gyógyszert alkalmazni a terhesség során, veszélyeztetve ezzel két életet is...
Én úgy értettem meg, hogy foglalkoznom kell vele most, amíg fiatal vagyok és jobbak az esélyeim. Az orvosok nagyon megnyugtatóak voltak, hogy ennek szakemberei, nekik ez rutin műtétnek számít, nagyon ritka a kockázatok előfordulása. Így a katéteres feltérképezés, és abláció mellett döntöttem; A férjemmel többször imádkoztunk, maximálisan támogatott a döntésben, és most, a felépülés időszakában is! Az egyik útvonalat sikerült is ablálni, égetni... talán az volt a súlyosabb. Ezzel most lecsökkent a kockázata többféle szívritmuszavar kialakulásának is az esetemben. Teljesen Istenre bíztam magamat, és tudtam, hogy nem valószínű hogy ebbe halok bele, hiszen a legtöbb esetben jobb a páciensek élete a beavatkozás után. Ebben hittem, és most olyan jó túl lenni rajta! Hogy a másikat is égetni kell-e, majd a kontrollon megbeszéljük. De már nem félek egy cseppet sem, mert egyrészt érdekes volt ébren lenni, szófoszlányokat elkapni a beavatkozást végzők között, másrészt nagyon tartottam attól, hogy utána mennyire fog fájni a sebem, de az is szépen gyógyul, hála Istennek! Azt hiszem, sokat jelent a pozitív hozzáállásom, és az Istenbe vetett hitem is a gyógyulásom szempontjából, mert ezt a nővérke is látta rajtam és meg is említette, hogy szerinte nagyon hamar fogok regenerálódni. Az egészségügyi dolgozók hozzám állása is nagyon pozitív irányba keretezte át az eddigi kórházi vagy rendelői tapasztalataimat, látogatásaimat, például Magyarországról... mindenki nagyon kedvesen, türelmesen beszélt velem, válaszolva a kérdéseimre, érthetően elmagyarázva a lépéseket, megnyugtatva, bíztatva.
Nekem ez egy nagy megtapasztalás most, hogy Isten adja a megoldás útját, de nekem is menni kell hittel, aztán intézkedni, és fejben is felkészülni mindenre, amire lehet. :)
