ami történik. És bár nem könnyű téma, a mai áhitat pont felhozza, amiben a múlt héten még részem volt... Íme: http://virtualiskavezonoknek.blogspot.com/2021/02/bekessegben-elni-masokkal.html
Nem írom le a szítuációt, de durván beszélt velem a főnök. Nem tudtam, van-e joga olyat követelni tőlem, amit. Nem tudtam első körben, mit reagáljak. Nem csak velem viselkedett így, az egyik koleganőmmel is ugyanazt művelte. Sőt, másokat is megbántott mással, vagy beszólt nekik valamit. Stresszesek, szomorúak voltunk. Lejárt a Karácsony, ami a kedvenc időszaka, és bizony, tavaly januárban is ilyen depressziósan, mindenkibe belekötősen viselkedett...ezt nevezik az angolok 'January blues'-nak...csakhogy az év többi részében is hasonló a viszonyunk, sose tudjuk, milyen hangulattal jön be aznap dolgozni, sőt, más napszakban már más lehet a kedve. Mostanában a kedvenc hétköznapom az, amikor ő nem jön be dolgozni. És ha nem sokat találkozunk. Mert akkor nem mond semmit nekem. Én is igyekszem nem sokat beszélni, nehogy félreértsen, másképp adja tovább, amit mondok. Mert abban nagyon jó, hogy pletykál a hátunk mögött...a múltheti konfliktus valamelyest megoldódott, a nagyfőnök megnyugtatott telefonon. Ő rendesebb, jobban odafigyel ránk, és látszik, hogy fontosak vagyunk neki, többször megköszönte már a munkánkat, többféle módon.
Ami még kiborított, hogy mind kaptunk egy levelet a kisfőnöktől, hogy tartsuk be a kovidos szabályokat, mert ha elkapnak, hogy egyet is megszegtünk, akkor az óvodától fegyelmit kapunk. Írásos figyelmeztetést...ez megint kiverte a biztosítékot sokunknál, mert egyrészt mind igyekszünk betartani a szabályokat, nem akar senki bajt okozni és mellé büntetést fizetni, másrészt pedig neki semmi köze a mi magánéletünkhöz, és ahhoz, hogy munkán kívül mit csinálunk. Próbáltuk kilogikázni, hogy mi indította őt erre a döntésére, hát nem sok logika van benne, az biztos; csak ő ilyen főnök, aki megfélemlít, parancsol, büntet, elvár, stb... Rosszul esik nagyon, mert mi aztán igyekszünk mindent megtenni a munkahelyen, és egyre inkább úgy tűnik, neki semmi nem elég. Ő lehetett együtt a szüleivel Karácsonykor, én nem. Évek óta nem utaztunk haza Magyarországra, amit a covid óta egyre nehezebben viselünk. És még ő is azt lesi, hol büntessen...
Igyekszem meghúzni magam, de kiállni is a véleményem mellett, amikor lehet. Tanulok komunikálni, konfliktushelyzetből jól kijönni. Ő nem annyira partner ebben. Meg kell rendesen húznom a határaimat. Annak ellenére, hogy alárendelt viszonyban vagyok, emberek vagyunk mindketten, felnőtt nők. A munkakörömet elvégzem, de egyébbe nem lehet neki beleszólása. A fenti, belinkelt cikk egy bátorítás számomra, hogyan is viszonyuljak mindehhez. 😊
Az mindig egy megnyugvás, hogy magát a munkát szeretem, és mivel van más ovi is a környéken, ha nagyon elromlik a helyzet, még mindig lesz lehetőségem váltani. Ha már elegem lesz a terrorból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése