Mióta legutóbb írtam, nem volt semmi kritizáló szava a főnökömnek...egyelőre. Közben pedig felmondott egy munkatársam...kezdünk fogyni, nem könnyű a jelenlegi körülmények között oviban dolgozni. Tegnap kiszámoltam, hogy a heti 38 órából 12-ben van ott velem a csoportban dolgozó kolégám, ő részmunkaidőben dolgozik. Ezért érzem én is elszigetelten magam. Ebédszünetben jó, ha van lehetőségem valaki más felnőttel beszélgetni. 

Az imacsoporttal a jólétről (wellbeing) beszélgetünk, az első, bevezető alkalom után a munkahelyi jólét (vocational wellbeing) volt a következő téma. Érdekes volt egymás tapasztalatait hallgatni. És abba belegondolni, hogy hol képzelem el magam 5 év múlva, és ahhoz most milyen lépéseket tudnék megtenni...                                                                                                                                                  

A vocation az hívást, elhívást jelent. Tehát ez picit tágabb fogalom, mert van, akinek egybeesik a munkahelyi hivatásával, van, akinek azon kívül, valamilyen szolgálatban testesül meg...érdekes, hogy alapvetően az emberek többsége valamit adni szeretne, valamilyen pozitív változásban szeretne eszköz lenni. És Isten céllal alkotott meg minket. Helyezett belénk adottságokat, tulajdonságokat, szenvedélyt valami, vagy valakik iránt. Ha meg akarjuk tudni, milyen elhívást adott nekünk, meg kell vizsgálnunk, miben vagyunk jók, milyen körülmények között érezzük jól magunkat, mikor éljük át, hogy Isten dicsőségére és mások épülésére/építésére vagyunk...

Bárhol is tartunk az életünkben, Istennek sokkal fontosabb, hogy milyenek vagyunk, milyenné válunk, mint az, hogy éppen mit csinálunk.