Mi mindketten olyan családból jöttünk, ahol érték a házasság, ahol az udvarlásnak az eljegyzés, házasság voltak a következő lépései. És mi is így gondoltuk, terveztük, reméltük. Sőt, keresztényként azt a tanítást kaptuk, és valljuk magunkénak, hogy helyes és érdemes a testi beteljesüléssel várni a házasságig. Igyekeztünk eszerint is élni az udvarlás alatt. (Nem annyira, hogy nem volt csók vagy ölelés.)
Hálás vagyok, hogy az első hónapokban volt lehetőségünk házas körre járni! És hogy annyi jó könyvet, cikket lehet manapság olvasni. És a Házasság hete keretein belül is nagyon jó alkalmak vannak. Az elmúlt évek során sokat tanultuk magunkról, egymásról (ugye, lakva ismerjük meg a másik személyt) és Istenről is. Hoztunk a saját házasságunkba a szüleinktől látott dolgokból is, úgy negatívat, mint pozitívat. De a mi felelősségünk, hogy a mi házasságunkat a tőlünk telhető legjobban éljük! Nagyon sok jó igevers van a Bibliában az Isten szerinti házasságról. És jó átélni, hogy mikor mi elrontunk dolgokat, van helyreállás. Isten kegyelme védőhálóként tart, mikor nehézségekben vagyunk.
Hazudnék, ha azt írnám, sose kísértett meg a válás gondolata...egyszer, legnagyobb megdöbbenésemre azt is olvastam, hogy az a házasság, ahol a válás, mint gondolat, még nem jött elő, az nem is kezdődött el igazán...és van benne valami, szerintem! Mert az ember mikor nagyon lent van, gondolhat ilyet, de aztán visszaemlékszik a sok jóra, a sok értékre, ami már ebben a kapcsolatban, és a szeretett személyben van, sőt, az ünnepélyes fogadalomtételre, és arra, ahogy Isten mindeddig megsegített, és aztán úgy dönt, hogy amit még lehet, igyekszik megtenni érte! És akkor lesz a kapcsolatnak egy új dinamikája. Újra szárnyra kelünk!
Egy házasság mindig két emberen múlik. Amíg meg lehet beszélni a dolgokat, amíg van kölcsönös tiztelet, szeretet, megbecsülés, és még folytathatnám a sort, addig mindent túl lehet élni, együtt. Még egy külföldre költözést is. Annak minden nehézségével, és izgalmával. Nem csak a jó napokra mondtunk igent, hanem a nehezebbekre is. Keresztényként Isten vezetése, útmutatása, jelenléte a legfontosabb szerepet kell, hogy betöltse az életünkben, házasságunkban. Azt is tapasztalom, hogy mikor Rá figyelek, jobb feleség, segítőtárs tudok lenni. Többször átéltük, mikor "csak" imádkozni tudtunk, de azt tettük, hogy akkor alakultak a dolgok. Tapasztaltuk Isten kezét munkálkodni a helyzetekben. És tudjuk, hogy végső soron mindig Isten kezében lesz az életünk alakulása, nem fog elfeledkezni, elhagyni minket egyedül a házasságunkban.
Nemrég olvastam, hogy míg átlagosan 20 évet töltünk el a szülői házban, és átlagosan 20-20 évet töltünk a gyerekeinkkel, amíg ők is kirepülnek, a házastársunkkal még több évtizedet is, ha megadatik. Tehát érdemes készülni, és belefektetni ebbe a kapcsolatba!
Én már eddig is, de a jelen járványhelyzetben talán még többször hálát adtam a házastársamért, és hogy vagyunk egymásnak. Ma is igent mondanék!
"...megtaláltam, akit lelkemből szeretek. Megragadtam, nem is engedem el..." Énekek éneke 3:4
A menyegzői meghívón csak olyan romantikusnak éreztem a fenti igét, azóta mélyebb értelmet nyert számomra!
Imádkozom jól működő házasságokért. Fiatalokért, akik még előtte állnak, és házasokért, akik benne vannak. Hadd tapasztalják meg Isten gondviselését, útmutatását, helyreállítását! Hadd legyünk igazi segítőtársai egymásnak, és élhessünk szerető, boldog házasságokban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése