A múlt hét óta

nagyon sok bátorító üzenetet olvastam a békességről. Azok voltak többségben az oldalon, amit olvasok. 

"Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!" 2 Thesszalonika 3:16

Ez az igevers különösen nagyon a szívemhez szólt. A stresszes hétköznapokon, a frusztráló események, körülmények közepette észrevétlenül, és hamar elillanhat a békességem. Mikor minden rendben, akkor sokkal könnyebb békességet, örömöt, hálát érezni. Mikor valamilyen felhő beárnyékolja az életünk egét, akkor sokszor automatikusan jönnek a negatív érzelmek, és eláraszthatnak, ha hagyom. Ha nem veszem észre. És nem teszek valamit tudatosan ellene. Ha tudok. 

Nem vagyok híve a toxikus pozitivitásnak, de nekem tudatosan dolgoznom kell azon, hogy ne rágódjak eseményeken, élményeken, szavakon, érzéseken, amiket tapasztaltam. Így jó néha a körülmények ellenére, a körülmények közepette poztív dolgokra, érzésekre irányítanom a fókuszomat. Így nekem most is, mint már annyiszor ezelőtt, a legjobbkor jöttek a békességről szóló áhitatok. 

Aggódtam a vírushelyzet miatt, sokféle érzés összegyűlt bennem. Már régóta húzódik ez, és még nem látni az alagút végét. A korlátozások miatt eléggé beszűkült a mozgásterünk, kezd megviselni engem is, egyre jobban az utóbbi időben. Sokszor imába foglaltuk a koronavírussal kapcsolatos félelmeinket, reményeinket, kéréseinket magunkra és a családtagjainkra nézve. 

Mostanában már azért imádkoztunk, hogy az oltást kapjuk meg, mielőtt a vírust kapnánk el. Mert hallottuk, hogy hosszútávú szövődményeket is okozhat. Angliában már nagyon sok a fertőzött, különös kegyelem, hogy eddig mi nem kaptuk el a vírust. És mivel egészséges fiatalok vagyunk, ezért az oltási lista vége felé helyezkedünk el. Az országok közti utazásnak jelenleg karantén, és/vagy több fizetős negatív teszt felmutatása az ára. Viszont az oltással talán zöld utat kapnánk...és védettséget valamennyi időre. Persze, sok mindent lehet a forgalomban lévő covid-19 oltásokról is olvasni, aggasztó, ijesztő dolgokat is, amik nem biztos, hogy hitelesek...

De a múlt héten volt lehetőségem időpontot foglalni, mint óvodában dolgozó, frontvonalban lévő személy, hogy megkapjam az első adagot. Nagy százalékban békességem volt felőle. Pedig sose szerettem szurit kapni, a tű látványától is rosszul vagyok. A szúrás sem a legkellemesebb élményeim közé tartozik. Nem értem, hogyan áll ennyire távol tőlem ez a téma, hiszen mindkét szülőm egészségügyet (is) végzett.  Előjöttek a gyerekkori oltást-kapó élményeim, ahol félórákat könyörögtek, lelkiztek nekem a szüleim, hogy csak két szempillantás, és ha lazán tartom az izmom, akkor nem fog fájni. Meg hogy oda se kell nézni, és hogy eleve nagyon vékony a tű, alig fogom érezni...ja, és nem fog vérezni, semmi gond nem lesz...(egyébként pont, hogy fájt, pont vérzett, és örültem, mikor a legutolsó otást kellett megkapnom gyerekként!)

Szóval, ma egy hete volt az időpontom, hogy legyen pár napom kiheverni az oltás viszontagságait, mielőtt munkába megyek. Előre figyelmeztettek, hogy mik lehetnek a melékhatásai, hogy rosszul érezhetem magam egy-két napig... 

Dáviddal utaztunk, már ezért megérte, hogy kimozdulhattunk :) Az első kihívás az volt, hogy megtaláljuk, hova szabad nekünk parkolni. Aztán egyedül kellett bemennem, maszkkal. Bent a nővérek kedvesek voltak, oldották a feszültségemet. Adatokat kértek, kitölteni való papírokat adtak, át is beszéltük a legfontosabb tudnivalókat, és aztán mentem az injekcióra. A nővérke mosolyogva üdvözölt, bemutatkozott. Ezután láttam, ahogy készíti be a fecskendőt...nem kellett volna néznem, de győzött a kíváncsi természetem. Természetesen, mikor közeledett felém, gyorsan az ellenkező irányba fordítottam a fejem. Nem tartott sokáig, de most is emlékszem az érzésre. 

Aztán várnom kellett 15 percet, hogy biztosan jól érezve hagyjam el a helyszínt. Nem vártam ki az időt, mert nem éreztem rosszul magam. Még mindig maszkban voltam, és már szomjúságot is éreztem. Vissza akartam menni Dávidhoz, a parkolóba. Ahogy kiléptem a mobil oltóközpont ajtaján, megfordult velem a világ. Talán ezért kellett volna még odabent maradnom?! Egy görcsszerű érzést is tapasztaltam a gyomromban. Ezek hamar elmúltak, és elindulhattam az autóhoz. Ittam, és hazaindultunk. Az oltás helye fájt még két napig, meg volt egy kis hidegrázás érzésem időnként. Sorra kapják meg a munkatársaim is, és majd 12 hét múlva kerül sor a második adagra. 

Közben tavaszodik, és gyönyörködhetek újra a nyíló virágok szépségében. És izgatottan várjuk a miniszterelnök hétfői bejelentéseit, remélve, hogy pozitív változások, néhány korlátozás enyhítése is szóba jön. :)