Csütörtökön örökre elaludt II. Erzsébet királynő. Napközben már olvasni lehetett, hogy a családtagjai hozzá igyekeznek, a Skóciában levő Balmoral kastélyba. A hírbemondók napközben feketébe öltöztek, emiatt már tudni lehetett, hogy valami baj van... aztán este, 6:33 kor bemondta a BBC, hogy a családja körében elhunyt.
Két nappal azelőtt még éppen beiktatta az új miniszterelnöknőt, arra az eseményre is a skót kastélyban került sor, rendhagyó módon. Már július óta tartózkodott ott. Egyre kevesebb eseményen jelent meg.
Számomra példaértékű volt az élete, a személye, a szavai. A 'Crown' című - a királynő életéről szóló - sorozatot is végignéztem, a királyi család életét is nyomon követtem valamennyire, úgy középiskolás korom óta... a karácsonyi beszédeit szerettem hallgatni, lehetőségem volt képeslapot küldeni Neki, amire a nevében választ is kaptunk! :)
Hívő, hivatástudattal élő asszony volt. Nem sok beleszólása volt a dolgokba, pártatlan kellett maradjon, és alázatos, kedves volt. Nem ő választotta ezt a sorsot, de megtett minden tőle telhetőt, hogy jól végezze a feladatát. Érdekesség, hogy aznap a Buckingham palotánál megjelent egy dupla szivárvány, és egy másik a Windsor kastélynál is, pont a halálhír közlése körül...
Halálával most ismét király kerül a trónra, egy új korszak kezdődik az Egyesült Királyságban, és azon túl.
Halálával most ismét király kerül a trónra, egy új korszak kezdődik az Egyesült Királyságban, és azon túl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése