első napján, szerdán megváltozott az életünk. Elromlott az autónk, munkából hazafelé, mikor végre esélyem lett volna korán hazaérni, korábban, mint minden más nap ezelőtt és azóta is. Mit ne mondjak, nem hiányzott most ez az egész bonyodalom. Aznap este három órát vártunk az autómentőre, hogy felmérje a kárt, aztán otthagytuk az autót, mert nem volt biztonságos vezetni, és egy órát gyalogoltunk hazáig este kilenckor a sötétben, egy keskeny, forgalmas út mellett. Másnap reggel Uber-el mentem dolgozni, Dávid itthon maradt intézkedni.
Este ovis gyűlésem volt, két órával később értem haza, mint egyébként csütörtökönként szoktam... Dáviddal mindketten Uber-eztünk aznap. Pénteken kaptunk egy pótautót, 48 órára. Gyorsan elmentünk vele bevásárolni hétvégén, de egész szombaton esett az eső, és nem volt energiánk és kedvünk sehova sem menni. Nagyon fáradtak és stresszesek voltunk, kerestük a megoldást. Főleg Dávid.
Vasárnap szebb idő volt, elmentünk hegyet mászni, hogy levezessük a feszültséget és kicsit kiszellőztessük a fejünket. Láttunk szivárványt!
Mivel hétvége volt, nem volt nyitva a szerelő, és keddre ütemezték be a javítást, nem haladt előre a dolog, maradt a kitartás, várakozás. Az ember akkor érzi meg, milyen hasznos az autó, mikor kiszolgáltatott helyzetbe kerül, főleg itt. Nincs jó tömegközlekedés kiépítve, és drága is..
Hétfőn Dávid visszavitte az autót, utólag kiderült, hogy a biztosító meghosszabbította a 'bérlést', de reméltük, hogy kedden már amúgy is meglesz az autó. Ehhez képest kedden csak megnézték, alkatrészt rendeltek, majd csak szerdán fogtak hozzá a munkálatoknak, orbitális órabérrel...
Csak azért adunk hálát, hogy nem szakadt el semmi, nem lett baleset, nem lesz túl drága, mert még garancia van az autóra... a meghibásodott alkatrészt könnyebb megjavítani, mintha újat kellett volna venni bele. Szét mehetett volna a motor meg minden... ez most egy 'kisebbik' baj. Hiszem, hogy Isten kezében van az életünk, a sorsunk! Ő gondot visel rólunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése