hamar eltelt, de mégis hosszúnak tűnik...
Várakozunk. Még mindig készül az albérlet. És bár nagyon kedvesek a vendéglátóink, mégis kezd kényelmetlenné válni a helyzet. Igaz, ők dolgoznak hétközben, és mi is mindig kimozdulunk valahová, de már jó lenne a saját helyünkön lenni. És dolgozni.
Semmit nem tudunk intézni a lakcímünk nélkül, amit lehetett, azt már megtettük...és telik az idő. Bőröndből élünk már pár hete, és a szennyes is gyűl...Tudom, hogy a Jó Isten kézben tartja a dolgokat, és ő tartja bennünk is a lelket, de kezd elfogyni a türelmünk...jó lenne már otthon lenni valahol! Próbálok előre hálát adni, mikor még nem kaptuk meg, amire várunk, vágyunk...nem mindig könnyű, de igyekszem, igyekszünk.
Nem mindig egyszerű egymást is bíztatni, és nem elcsüggeszteni a saját aggodalmainkkal, félelmeinkkel. Együttérzőn meghallgatni egymást, megérteni a másikat, és aztán bátorítva Istenre vezetni a fókuszt...hiszen ő látja a teljes képet!
Olyan jó lesz félév után újra csak a mi saját kis kuckónkban lenni!
Jó lesz hazatérni egy hosszú nap után, és lazítani. 😎 Fogadhatunk látogatókat, vendégeket. Rokonokat. 😊
Azt hiszem, nagyon hálásak leszünk, mint eddig is, mindenért amit kaptunk, amire eljutottunk!
És mindemellett, közbenjárunk másokért is. Imában, és tettekben is. Ha valakinek valamiben tudunk majd segíteni, meg fogjuk tenni. Hiszen nekünk is segítettek.😉
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése