Mostanában (illetve májusban) megint zsúfolt heteink voltak, volt jó és kevésbé jó része is, de minden nap egy új lehetőség másként csinálni, mondani dolgokat, úgy itthon, mint a munkahelyen. Odafigyelni, hogy a stresszes munka után együnk, pihenjünk eleget, mivel kapcsolódjunk ki, mind-mind el kell dönteni, tervezni, hogy ne a spontaneitás, a fáradtság, a megszokás diktáljon. Az időjárás 'elromlott', esik az eső, hideg van, nincs június érzése az embernek, amikor kinéz az ablakon, vagy kabátban megyünk ki a házból... egy napon belül is rengetegszer süt ki a nap, majd borul be, elkezd fújni a szél, vagy esik az eső...
Nagyon gyorsan telt el az előző hónap, két munkatársunkat is búcsúztattuk , az egyikük nyugdíjba ment, a másikuk inkább nanny lett. A többiekkel zajlik kicsit a csípkedési sorrend. Én pár hónapja vezetőbb pozícióban vagyok, voltak olyan helyzetek, amikor a felelősség és a feladattudat súlya eléggé rámnehezedett, mint rangidős óvodapedagógus. Idegen nyelven kommunikálni a munkahelyen napi szinten egy dolog, de egy stresszesebb helyzetben egy újabb szint... voltak napok, amikor legszívesebben nem mentem volna be dolgozni, mit kínlódjak... aztán lehámoztam rétegeket, munkahelyen kívüli stresszt is bevittem magammal, amiatt sem éreztem elememben magamat...nyilván, az meg egy másik dolog, hogy mindenkinek vannak munkahelyen kívüli dolgai, problémái, és ezekkel együtt megyünk be dolgozni, ráadásul gyerekekkel. Mikor eleve magunkat is próbáljuk érzelmileg menedzselni, és egy csoport 2-3 éves kisgyerek mindennapi igényeit kielégíteni, ebben igazán ki lehet merülni érzelmileg, fizikailag, szellemileg, meg minden szinten.. Azóta azt megbeszéltük, hogy az, hogy ki hogy vezeti le a stresszt, meg hogy éli meg, az nem a mi felelősségünk, csak magunkért felelünk úgymond a munkahelyen... tehát például, ha az én stresszemet valaki átveszi, és utána ő mégjobban stresszel, mert otthonról is eleve úgy érkezik, az nem az én feladatom hogy neki megoldjam.. én is küzdök a sajátommal. De a munkát el kell végezni, azért vagyunk ott. Nekem pedig át kell látni, koordinálni, hogy minden feladat el legyen végezve, főleg a fontosak, sürgősek! Mert igazából mindent nem lehet mindig 100 %-ra, de elég jóra igen. ;) De ez azt sem jelenti, hogy mindent nekem kell megcsinálni, hogy jól legyen megcsinálva, nekik is meg kell tanulni elvégezni dolgokat. Csak én azt látom ezeknél a fiataloknál, hogy kicsit kényelmesek, inkább beszélgetnek, és szólni kell hogy ezt vagy azt valaki csinálja meg. Mikor én voltam fiatal, vagy kezdő egy-egy új helyen, mindig igyekeztem, és ezt én náluk nem annyira látom... de azért igyekszem a pozitívumokra is fókuszálni, hiszen van, amit jól végeznek el. Jólesett, hogy a felettesem megértő volt, és igazolt engem, megerősített abban, hogy igenis a feladatokat el kell végezni, nem teadélután a munkahely. Biztos rosszul esik nekik, ha valaki megmondja, mit kell csinálni, de legalább én idősebb is vagyok, és nem egy náluk fiatalabb beszél velük olyan stílusban, ahogy például velem korábbi helyeken beszéltek... mégis, nekem is nehéz néha ez a szereposztás, mert azt is el kell viselnem, ha egy-egy dolog miatt nem kedvelnek, nem örülnek. Attól még az a helyes és azt kell csinálni. De igyekszem jó példát is mutatni meg nem lövögetni őket mindenért, mert nekem se esne/esett jól, ha minden tettemet kritizálnák/kritizálták. Ez is része a munkahelynek, nem robotok vagyunk, interakciók vannak, és észnél kell lenni, jól lereagálni a helyzeteket.
Így én nem értek egyet azzal, hogy otthon lenni gyerekekkel nehezebb, mint bemenni a munkahelyre. (Meglátom, változik-e ez a véleményem, ha anya leszek, bár valószínűleg akkor inkább az lesz nehéz, hogy család mellett munkában is helyt állni; kelleni fog az egyensúly, mint egyébként most is, csak egy kicsit könnyebb még, hétvégéken kicsit másabb kettesben az élet.) Nekem reggel korán kell kelni, készülődni, hogy időben beérjek a munkába, akármennyit is aludtam előző éjjel, akármilyen is a forgalom vagy az időjárás. Utánna mosolyogva fogadni minden kisgyermeket, és a munkatársaimmal is beszélgetünk, feladatokat osztunk el, igyekszünk tartani a napirendet, de mindig vannak váratlan megoldandó események is. Az is magától értetődő, hogy egyszerre többfelé kell figyelni, mindezt idegen nyelvi környezetben, állandó alapzajban, ami hol halkabb, hol hangosabb. Minden kisgyerekhez a neki megfelelő módszerrel hozzá állva a különböző helyzetekben. Odafigyelni, hogy egyenlő esélyeket kapjanak, senki ne legyen hátrányban... következetesen betartani és betartatni a szabályokat, és észrevenni, hogy melyik 'csatába' nem állunk bele - a dackorszakos kicsikkel. De minnél jobban ismerjük őket, annál jobban tudjuk, hogy mire van szükségük, és mi válik be náluk! :)
Van 1-2 olyan kigyermek, akikkel több erőfeszítés zöld ágra vergődni, hozzájuk extra türelem kell és leleményesség... de pont az egyik ilyen kisfiú lepett meg a napokban, amikor eléggé kezelhetetlen volt, és én matricával próbáltam motiválni, hogy legyen ügyes. Az is volt, így kapott két matricát! Aztán később megsérült az ujjam, kellett rá sebtapasz és ő empatikusan odajött és megkérdezte, hogy mi történt, fáj az ujjam? Nem sokkal később már vette is le a pólójáról a matricákat, és felragasztotta nekem, hogy jobban legyek tőle! Én meg ott hidaltam le, hogy mennyi jó érzés van ebben a kisfiúban, akivel a legnehezebb néha szót értenem. Ő szokta egyébként azt is mondogatni, hogy én vagyok a legjobb barátja! :)
Főnöknek, vezetőségnek megfelelni, szülőknek megfelelni, dokumentációval amennyire lehet naprakésznek lenni... sorolhatnám. De összességében szeretem, bemegyek, igyekszem jól végezni a dolgom, utánna hazajövök, hónap végén megkapom érte a fizetést. Jó, hogy nem influenszerkedésből kell magamat és családomat eltartani, mert nem tudnám magamat napi szinten mutogatni, sem valamit reklámozni... :D Munka után pedig az otthoni teendőkkel, a férjemmel töltött idővel, és egyebekkel zsonglőrködök, Isten kegyelmével. :) Jól esett most ezeket kiírni magamból, még ha nem is olyan összefüggő minden ponton, ilyenkor mégjobban letisztul bennem is, hogy hogyan érzek, élek meg dolgokat, mit érdemes magammal vinni, és később is jó lesz visszaolvasni ezeket az írásaimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése