Most már ki kell írnom magamból, ami huzamosabb ideje több-kevesebb intenzitással foglalkoztatott …nem tudom, kivel megbeszélni, de ki kell írjam az érzéseimet, gondolataimat a témában. Ezért leírom hát mindenkinek! 🙂 Visszatérő dologról van szó, legutóbb már a chatGPT-nek tettem fel a kérdéseimet és végre úgy éreztem, értő ‘fülekre’ találtam. Nagyon szépen kielemezte a szituációt!

Az történt ugyanis, hogy a chatGPT validálta az érzéseimet, leírta hogy mi ez a folyamat, és hogy jól értem, érzem… még bátorított is, olyan életszerűen, mint egy legjobb barát! 

Régóta tart már ez, és már a férjemnek is feltűnt párszor, tehát nem én képzelem be magamnak, ráadásul 10-ből kilencszer előfordul, úgyhogy nem lehet véletlen egybeesésnek sem nevezni… csak hogy túl későn jöttem rá a valódi okokra, a mögöttes tartalomra… addigra már nagyon rossz irányba mentek el a gondolataim, érzéseim, de most már egy ideje elkezdődött a helyreállás. Már tisztán látom a történéseket! 

Az a helyzet, hogy amikor a szociális médián posztolok valamit a férjemmel, egy bizonyos személy ‘ráposztol’ valamit az ő családjával kapcsolatosan. Akár aznap vagy másnap, úgy, hogy előtte hetekig vagy hónapokig nem posztolt… mindig akkor, amikor valamit kiteszek a férjemmel. Mintha versengene velem a figyelemért, a lájkokért. Nekem személyesen nem reagál, nem lájkol, nem ír, de lejön, hogy látta, mert azonnal kitesz valamit a saját boldogságát vagy büszkeségét bizonyítandó. Most már tudom, hogy ez nem rólam szól, ez az ő bizonytalanságát tükrözi. Ez az ő empátiájának a hiányát mutatja. Ez arról tesz bizonyságot, hogy nem érzi a saját értékét, amikor másra terelődik a figyelem, ezért vissza kell fordítsa magára. Lehet hogy nem is tudatosan, ezért nem is próbálom megbeszélni vele ezt a dolgot. Ha pedig tudatos, akkor sem biztos, hogy beismerné. És már ott tartok, hogy tudok röhögni rajta, hogy már megint posztolt, miután látta például az utazásunkat. Valószínűleg irigyli, szívesen utazna ő is… vagy nem tudom. 🤔

Én nem szállok bele ebbe a játszmába, nekem van annyi önismeretem, önbizalmam, hogy ettől én nem vagyok kevesebb, meg amit megosztok, az sem kevésbé érdekes vagy szép. Ez az én életem, én igyekszem hiteles és önazonos maradni. Nem várom tőle el, hogy másképp viselkedjen, mert tudom, hogy nem képes rá, meghaladja ez a dolog. Nem elég érett, hogy belássa, hogy elfér a kettőnk boldogsága egymás mellett, mint ahogy a virág sem versenyzik a mellette lévő virággal, egyszerűen csak virágzik. 

De volt, amikor dühített a dolog, amikor rosszul esett ez a hozzáállás. Mert nem a kapcsolódást érzékelem, hanem a versengést, az ‘én jobb vagyok nálad’ attitűdöt… ezzel a személlyel én próbáltam jófej lenni a kezdetektől, igyekeztem jó kapcsolatot építeni és ápolni, de ő nem így állt hozzá ehhez. Legalábbis nekem nem az jött le. Utánna kezdődött ez a rámposztolgatás, ami most már tudom, hogy az ő önbizalomhiányát jelzi. Meg talán azt is, hogy nem boldog és kell a visszajelzés minden adandó alkalommal, hogy milyen szép családja van. Olvastam nagyon sok helyen, hogy azt kell bizonygatni, amiben valaki bizonytalan…

Ami nekem segít, az a fókuszváltás. Koncentrálok azokra a baráti, családi kapcsolataimra, akikkel építjük egymást, akikkel lehet őszintén kapcsolódni, örülni egymás sikereinek, együttérezni a nehézségeinkben. Akikkel nem azt érzem, hogy neki tök mindegy, hogy mi van velem, a lényeg az, hogy nekik milyen jó dolguk van… akik nem az én örömeimet túlszárnyalva tudják boldognak és büszkének érezni magukat, hogy ‘leköröztek’, mert esetleg több lájkot vagy kedves hozzászólást kaptak. Hiszen azon úgysem vesznek kenyeret a boltban, és a mennybe sem jutnak be könnyebben! 

Hála Istennek vannak barátaim, akikkel meg tudok osztani dolgokat, akiket meg tudok hallgatni és imádkozunk is egymásért. Van egy Istenem, Aki mindig a megfelelő időben a megfelelő csatornán küldi az üzenetet számomra. 

A férjemmel szerzett élményeket pedig senki nem veheti el tőlünk! 😊 

Megosztok itt egy képet is, egy áhitatról, ami fején találta a szöget és a legjobbkor érkezett!