5 éve készültek ezek a fotók, még Budapesten! 

Szép emlék, bár akkor nem éreztük magunkat annyira fotogénnek. 

És ha belegondolok, hogy mennyi minden történt azóta! Olyan távolinak tűnik az a nap, az az élethelyzet! Akkor már fontolgattuk a külföldre költözést. Már olvasgattunk, kutakodtunk a témában. Mérlegeltük a lehetőségeinket. Azóta meg már itt vagyunk, berendezkedve erre az életre, többnyire megtalálva a helyünket, a számításainkat. Más életet élünk most, mint ott, akkor. Valamelyest jobbat, másrészt megvannak ennek is a hátrányai. De nem lett volna jobb otthon ez az elmúlt pár év..

Nem ismerek másik pedagógus-házaspárt otthon, aki hasonló élethelyzetben lett volna, lenne, mint mi. Így nehéz párhuzamokat vonni. 
De az, ahogy a pedagógusok sztrájkját, véleményét nem vették most sem figyelembe, és ahogy a kata-rendszert is tönkrevágták, elég elkeserítő... mert Dávidnak a nyelviskolában azzal lettek volna picivel jobb esélyei, ha katás. De azt nem tudtuk vállalni, hogy havonta 50 ezret befizessen maga után, és magánvállalkozó legyen. Így nem maradt más választásunk, mint külföldre jönni, különben most nem tudom, milyen helyzetben lennénk. Jó, hogy nem is kell azon gondolkodnunk már. 

Most itt is drágul az áram és a gáz, de még fogjuk tudni fizetni, egyelőre. Aztán meglátjuk, mi lesz! Nem félek, valahogyan békesség van bennem! Nem azért, mert mi olyan ügyesek lennénk, hanem mert tudom, Kiben hiszek! És tudom, hogy ha Ő velünk volt eddig, akkor ezután is gondot fog viselni rólunk. 
Sokminden történt a nagy világban az elmúlt időszakban, és ha emberileg nézem, aggódhatnék, félhetnék a holnaptól, hogy mi jöhet még...de tudom, Isten már tudja, látja, és amit megenged, azon keresztül fog vezetni minket!