Ezek a képkockák is a Wimpole házban készültek. Apró részletek a hatalmas épület falain belül. Olyan letisztult volt minden szobában az elrendezés. Visszarepít időben, térben abba a korba, amikor ott azok az emberek éltek, akikről hallottunk, olvastunk...ma pedig látogatható, bár vannak privát részei, mégis a National Trusthoz tartozik az épület, a telek.

Közben pedig újra eltelt egy mozgalmas hét. Olyan hét, ami után haza érve, más munkatársaimmal együtt csak arra vágyunk, hogy leülhessünk egy kicsit csendbe, nyugiba, és ne csináljunk semmit... Gyerekekkel foglalkozni nem csak mesevilág. Persze, sokat éneklünk, játszunk, miközben ők folyamatosan fejlődnek, tapasztalnak, megismernek egyre többet a körülöttük levő világból. A hét legtöbb napján kivittük őket reggel az udvarra is, volt, hogy csak egy séta erejéig. Az is nagy teljesítménynek számít sokszor, ilyen sok kicsivel. :) Most olyan időszak van, hogy állandóan orrocskákat törölgetünk, és sokan fogzanak is, nyűgösebbek. Az időjárás sem kedvez, mert esős, szeles. Ilyenkor jobban bezsonganak, felpörögnek, és nyugtalanabbak a gyerekek. 

Pénteken olyan vihar volt, hogy nem szabadott kimennünk. Bentről is félelmetes volt az Eunice vihar okozta szél...sok helyen pedig elég nagy károkat okozott...hála Istennek, a mi környékünkön nem állt le az élet. Igyekeztünk odabent lefoglalni a gyerekeket. 

Volt nekem is, meg más munkatársamnak is matrica-gyereke :) ők azok a kicsik, akik csak ott akarnak ülni az ölünkben, és ha felállunk, vagy kimegyünk a csoportból, sírnak. Szeparációs szorongás, a saját anyukájukkal is ugyanígy viselkednek ebben az életszakaszban. Úgyhogy sokat énekeltünk, táncoltunk, ölbeli játékokat játszottunk, így a hangom is elment minden nap végére, ma meg berekedve keltem... leszívta az energiámat a sok sírás, de feltöltött a mosolyuk, az ölelésük, a cukiságuk, és ahogy már ilyen pici korban is mutogatják az énekeket, meg kimondják az első szavaikat, megteszik az első önálló, bizonytalan lépéseiket... :) Jó érzés, hogy van, amikor meg tudjuk nyugtatni őket; gondozzuk őket, és akkor jóllakva, kipihenve magukat jobb kedvűek, még ha délelőtt sírdogáltak is, délután mosolyogva huncutkodnak, és az anyukák boldog gyerekeket vihetnek haza!  

Hálás vagyok ezért a munkahelyért, a munkatársaimért, akikkel mostanra nagyon jó csapat lettünk, mindenki teszi a dolgát. És időről-időre megtérül a befektetett munkánk is! 

Itthon meg esténként kezdődik a második műszak, ahogy magamnak szoktam mondogatni, mert miután a nap során ott is takarítunk, mosogatunk a gyerekek után, itthon is vár rám a főzés, mosogatás, mosás, takarítás változó mennyiségben :) Ezeket azért Dáviddal ketten szoktuk megosztani. <3  Utánna/ közben jó, ha van kis minőségi időnk is egymásra, hiszen mindkettőnknek ez a fontos szeretetnyelv!